A Pest megyei város 6 pályás uszodája nyaranta strandként is szolgálja majd a helyieket.
Felavatták a 360 millió forintból elkészült szobi Duna-Ipoly Tanuszodát szerdán. A hatpályás, feszítettükrű medencével kialakított létesítményt a Duna-parton fekvő Széchenyi sétányon építette fel a Primogen FM Kft. és a Laterex Üzemeltető Kft. konzorciuma, az uszoda alapkövét 2016 decemberében tették le.
Az épület nyitható, így a nyári időszakokban a vízparthoz közeli tanuszoda Szob strandjaként is szolgálhat majd, a tervek szerint szabadidős programokat is tarthatnak majd itt. A csúcsos tetővel átadott épület a talajszint felé emelkedik, elhelyezkedése folytán a Dunapart kajak-kenu sportra kihasznált területének világát színesíti, kerékpárúton is könnyen megközelíthető.
A tanuszodát a már korábban is működő sportpálya és a Szabadidő Központ egészségfejlesztő és testgyakorló funkcióit egészíti majd ki a Pest megyei városban. A létesítmény a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program részeként került átadásra.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.