2024.04.19, Péntek
Napelemparkkal újul meg a füzéri vár

Napelemparkkal újul meg a füzéri vár

mti, magyarepitok.hu

2018.04.29. 13:42 - Hegedűs Gergely

A beruházás első üteme után háromszorosára nőtt a nyolcszáz éves, 552 méter magasan álló vár látogatóinak száma.

Hirdetés

Az időkapszula-elhelyezési ünnepséggel elkezdődött a Füzéri vár újjáépítésének második üteme. A két évvel ezelőtt átadott első ütemben a legalább nyolcszáz éves várban felépült az Alsóvár, megújult a Felsővár több eleme, emellett Füzéren kézművesház és tájház létesült a Laki Zrt. kivitelezésében.


Új kilátó, kerékpárutak és szabadtéri színpad is a tervek között

A most induló második ütem keretében megépül az úgynevezett Rimay-ház, a Pápai-ház, az ecetesház, megújul a várudvar. Emellett olyan beruházások valósulnak meg, amelyekkel interaktív módon mutathatják be egy középkori vár életét. Ugyancsak a beruházás része egy napelempark építése, amely több millió forintos megtakarítást hoz majd a vár üzemeltetési költségeiben. A beruházás befejezését 2019 decemberére tervezik.

Az ünnepségen az is kiderült, elkészültek a harmadik ütem jogerős építési engedélyei. Horváth Jenő, Füzér polgármestere elmondta, ebben az ütemben kabinos felvonók építésével könnyítenék a feljutást az 552 méter magas hegytetőn álló várba. Kilátót építenek a Nagy-Milicen, és készülne egy függőhíd is a közelben. Fejlesztenék az infrastruktúrát, és szerepel a tervek között kerékpárutak és túraútvonalak kiépítése, valamint szabadtéri színpad kialakítása és szállodaépítés is.


Már közel százezren látogatják

A füzéri várhoz köthető fejlesztések összköltségét hárommilliárd forintra becsülik. Az önkormányzat által kiadott közlemény szerint a teljes fejlesztési program 75 munkahelyet teremt.

A projektindító eseményen Latorcai Csaba államtitkár a Füzér reg-élő vár elnevezésű programról szólt, melyben a helyi közösség programokkal és várjátékokkal teszi élővé a várat. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő elmondta, hogy az első ütem befejezése után 30 ezerről csaknem 90 ezerre nőtt a jegyet váltó turisták száma a várban. „Ez is bizonyítja, hogy a beruházásnak létjogosultsága van az értékőrzés és a turizmus szempontjából is” – emelte ki.

A vár története a 13. századba nyúlik vissza, a történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt az erődítmény. A Füzér község fölött 170 méter magasan, meredek hegy tetején épített várban Szapolyai János koronázása után egy évig rejtegette a Szent Koronát az akkori koronaőr.

Laki Épületszobrász Zrt.Mi épül?Füzérvárfelújítás

Hírlevél

Hirdetés