Így épül meg a győri elkerülő befejező szakasza
(fotó: mti)

Így épül meg a győri elkerülő befejező szakasza

magyarepitok.hu

2017.02.13. 10:21

A Hódút és a Strabag konzorciuma 5,2 kilométeren, új nyomvonalon épít kétszer egy sávos főutat, többek közt a Mosoni-Dunát is átszelve.

Az uniós közbeszerzések honlapján megjelent a Győrt elkerülő 813-as főút befejező szakaszának eredményhirdetése. Arról már korábban beszámoltunk, hogy az 5,2 kilométeres szakaszt a Strabag Általános Építő Kft., a Hódút Kft. és a Strabag AG konzorciuma építi a nettó 14,85 milliárd forintos beruházásban. A most megjelentekből kiderülnek a projekt részletei is.


Három másik közutat is át kell alakítani

A kétszer egysávos, új nyomvonalon, 12 méteres koronaszélességgel épülő út befejező szakasza az 1-es számú főutat köti majd össze a 14-es főúttal a 8+200-as és a 13+419-es kilométerszelvények között.

A főút építése mellett az alábbi feladatokat jelölte meg a hirdetmény:

  • hozzávetőlegesen 430 m szakaszon az 1301-es országos közút korrekciója,
  • mintegy 430 m szakaszon az 1302-es országos közút korrekciója,
  • hozzávetőlegesen 777 m szakaszon a 14-es főút korrekciója,
  • párhuzamos földutak kiépítése mintegy 7,7 km hosszban.
világoskékkel a befejező szakasz - térkép: NIF Zrt.


A közbeszerzés mindezek mellett tartalmazza három csomópont építését is: a 813-as út illetve az 1301-es, az 1302-es és a 14-es út találkozásánál.

További feladat

  • felüljáró építése a Mosoni-Duna felett kerékpáros átvezetéssel,
  • felüljáró kivitelezése a Bácsai-csatorna felett,
  • felüljáró az F2-es jelű földút felett,
  • valamint két darab kerékpárúti műtárgy megépítése a 813-as főút alatt.

A projektben a kivitelezőnek növénytelepítési (210 db sorfa, 13 ezer cserje), vízépítési (köztük a Gerőcsei csatorna rendezése) és környezetvédelmi feladatokat is végre kell hajtania.


Közel tízezer járművel lesz kevesebb Győr útjain

Az összesen 13,4 km hosszú győri keleti elkerülő út az M1-es autópályát fogja összekötni a szlovákiai Nagymegyer felé vezető 14-es főúttal. Megépítésével a város mentesül a Szlovákia, illetve Budapest felé közlekedő forgalom terhétől. A teljes elkerülő utat átlagosan közel 9000 jármű fogja használni naponta a NIF adatai szerint.

GyőrStrabagHódút Kft.813-as út