A komoly referenciát adó Építőipari Nívódíj az egész ágazatot lefedi: egy szennyvízgazdálkodási projekt ugyanolyan értékes lehet, mint egy kimagasló építészeti értékkel kivitelezett épület.
Szeptember 15-éig lehet pályázni a magyar építőipar legrangosabb hazai elismerésének számító Építőipari Nívódíjra. Az immár 19 éves díjat a hagyományoknak megfelelően a szakma tíz meghatározó szervezete írta ki.
A beadványok a 2015. január 1. és 2017. december 31. között használatbavételi engedélyt kapott, 100 millió forint nettó beruházási értéket meghaladó építményekre vonatkozhatnak. A projektben közreműködő építtető, beruházó, tervező és kivitelező egyaránt pályázhat.
A nívódíj alapvető célja, hogy az építőipar minél több szereplőjére ráirányítsa a figyelmet. Emiatt az építtető, a tervező, a generálkivitelező, a lebonyolító valamint a három legjelentősebb alvállalkozó megnevezése kötelező, illetve siker esetén valamennyien felkerülnek a nívódíjat megörökítő táblára.
Az ágazat minél teljesebb lefedését az is szolgálja, hogy a bíráló zsűriben valamennyi szakterület képviselteti magát a kiíró szervezetek delegáltjai által.
Ez a szempont érvényesül a nevezési kategóriák szerteágazó voltában is. „Egy jól kivitelezett szennyvízgazdálkodási beruházás ugyanolyan értékes lehet, mint egy kimagasló építészeti értékkel kivitelezett épület” – hívta fel a figyelmet korábban Hollay Pál, az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottságának titkára.
A sikeres pályázáshoz szükséges gyakorlati részletek a nívódíj honlapján érhetőek el.
Egy építőipari alkotást fejlesztők, tervezők, gyártók, kereskedők és kivitelezők hoznak létre és üzemeltetők tartanak fenn. Ám kérdés, hogy kihez fordulhat segítségért egy ipari szereplő, ha versenyképes szeretne maradni?
Nem az alapanyagköltség a legnagyobb ellenség, hanem a bizonytalanság és a volumenhiány – derült ki a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) teltházas évadnyitóján. A Trust Your Architect! első eseményén a Market két vezetője is részt vett.