A forgalom pedig nyáron indulhat meg a Fehérvári út és az Etele tér között.
Nyáron indulhat meg a forgalom az 1-es villamos új, XI. kerületi szakaszán a Fehérvári út és az Etele tér között - tájékoztatott pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Colas Alterra Zrt. és a Siemens Zrt. kivitelezésében zajló beruházás eredetileg tervezett befejezési határidejét módosítani kellett, mert előre nem látható közműmunkák elvégzésére volt szükség, emellett jogszabályváltozás miatt a végállomási helyiségek kialakítása az eredeti tervek szerint már nem volt lehetséges. A létesítmény megépítéséhez szükséges engedélyeztetés jelenleg is folyamatban van.
Az új végállomás kiépítésének időtartamát és a szükséges próbaüzemet figyelembe véve az 1-es villamos új, Kelenföld vasútállomásig húzódó szakaszán minden más kivitelezési munka áprilisig befejeződik, így a közúti korlátozások is megszűnnek tavasszal.
A CAF várhatóan év végéig szállítja le a hosszabb vonal kiszolgáláshoz szükséges öt új, 56 méter hosszú szerelvényt, ezzel hétköznap csúcsidőben is jelentősen javítják a fővárosban közlekedő alacsonypadlós, korszerű szerelvények arányát.
Az 1-es villamos meghosszabbítása a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása, amelyet az unió 8 milliárd forinttal támogat, a teljes bekerülési költség 8,6 milliárd forint.
A SWIETELSKY Magyarország több mint három évtizede építi és formálja hazánk infrastruktúráját. A vállalat út-és magasépítési beruházásai mellett kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi és vízépítési feladatokra, valamint a hulladékgazdálkodási rendszerek megvalósítására. Interjúnkban a szakterületek szakértőivel, felelős vezetőivel beszélgettünk.
Az ÉVOSZ Média Tagozata 2023 után ismét felmérte az építőipari vállalkozások kommunikációs gyakorlatát. A felmérésben nagyrészt közepes és nagy vállalatok vettek részt. Idén a kérdőív kitért a HR-el való együttműködésre, a versenytársfigyelésre, valamint a vállalatok közötti (B2B) és a lakossági (B2C) kommunikációra is.