Közzétették a várhatóan a Blaha Lujza tér látványterveit, melyek jövő őszre válhatnak valósággá.
Jelentősen nő a zöldterületek aránya a megújuló Blaha Lujza téren: több mint 1000 négyzetméteren fog lélegezni Budapest egyik legfontosabb tömeg- és autós közlekedési kereszteződése. A területen emellett kialakítanak egy kulturális célú épületet és egy rendezvényhelyszínt is átadnak majd – derül ki a Fővárosi Önkormányzat sajtóközleményéből, melyben látványterveket is közzétettek.
A tér új épülete a korábban itt álló, Kádár-korszakban lerombolt régi Nemzeti Színház épületének állít majd emléket. A Blahára szervezett rendezvényeket itt tarthatják majd meg, szintén újonnan telepített víz- és párajátékok mellett. A csomópontban emellett újabb gyalogos átkelőhelyek létesülnek, felújítják és bővítik az aluljárót, amely bővül is a tér irányába és akadálymentes lifttel is megközelíthetővé válik.

A Blahán található fák száma 25-ről 65-re nő, melynek részeként a Rákóczi út két három sávos szakasza között is kialakítanak majd egy fasort.
A terület további fejlesztéseket is kap: a Corvin-áruház látványos felújítása magánberuházásban jelenleg is zajlik, a szomszédos Somogyi Béla utcát is felújítja az önkormányzat a Gutenberg térig és két új MOL Bubi gyűjtőállomással is gazdagodik a környék.

A tér átépítésének elkészültével a Rákóczi útról közvetlenül jobbra lehet majd kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, valamint a József körútra is. A Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz.
A tervezés várhatóan a nyár elejére zárul le, akkorra készülnek el a kivitelezési tervek. Az építkezés várhatóan ősszel indul, és körülbelül egy évig tart majd. A felújítás jelenleg becsült költsége 4 milliárd forint.
A SWIETELSKY Magyarország több mint három évtizede építi és formálja hazánk infrastruktúráját. A vállalat út-és magasépítési beruházásai mellett kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi és vízépítési feladatokra, valamint a hulladékgazdálkodási rendszerek megvalósítására. Interjúnkban a szakterületek szakértőivel, felelős vezetőivel beszélgettünk.
Az ÉVOSZ Média Tagozata 2023 után ismét felmérte az építőipari vállalkozások kommunikációs gyakorlatát. A felmérésben nagyrészt közepes és nagy vállalatok vettek részt. Idén a kérdőív kitért a HR-el való együttműködésre, a versenytársfigyelésre, valamint a vállalatok közötti (B2B) és a lakossági (B2C) kommunikációra is.