A tető fedésének leglátványosabb része, a díszműbádogos munka zajlik a József főhercegi palota projektjében, amelyet a Magyar Építő kivitelez.
A tervezett ütemnek megfelelően halad a József főhercegi palota újjáépítése a Szent György téren. A Nemzeti Hauszmann Program keretében zajló rekonstrukciót a Várkapitányság Nonprofit Zrt. megbízásából a Magyar Építő Zrt. generálkivitelezi. A 2021 júliusában megkezdett munkálatok állásáról facebook-oldalán számolt be a Nemzeti Hauszmann Program.
A bejegyzésből az is kiderül, hogy József Károly főherceg palotája a korábbi Teleki-palota átépítésével 1906-ra készült el Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján historizáló stílusban. Az épület Budapest 1944-45-ös ostroma idején súlyos, de nem végzetes sérüléseket szenvedett, ennek ellenére 1968-ban ideológiai okokból felrobbantották.
A Nemzeti Hauszmann Program részeként eredeti állapotában építik újjá a József főhercegi palotát, amely a jövőben az Alkotmánybíróság otthona lesz.
A beszámoló emlékeztet, az épület szerkezete tavaly áprilisban érte el legmagasabb pontját. Szerkezetkész állapotban látható a palota díszlépcsőháza, valamint a bálterem is, amelyek eredeti, századfordulós külsővel születnek újjá. Jelenleg az épületet északról szegélyező József-kert lodzsájának és kapuinak alapozását végzi a kivitelező.
A bejegyzés arra is kitér, hogy ez év elején indult a József főhercegi palota tetőzetének héjalása és a homlokzati elemek felhelyezése, amely az újjáépítés egyik legösszetettebb része. Az összesen 3000 négyzetméter felületű, valamint 27 különböző síkból felépülő tetőzet új acél- és faszerkezete már elkészült.
Jelenleg is tart a tető fedésének leglátványosabb része, a díszműbádogos munka. Ennek részeként számos él-, illetve gerinccsúcsdísz készül, amelyek a tetőzet igazi ékei lesznek.
Az épület újjászületésének egyik legérdekesebb szakaszának a homlokzati elemek felhelyezése ígérkezik. A munka során a lábazatra hagyományos, faragott köveket helyeznek, ezek fölé pedig nagy teherbírású tartókonzolokra szerelt, átszellőztetett és könnyített burkolati rendszer kerül.
Ennek előnye, hogy az épület „felöltöztetéséhez” kevesebb faragott kőmennyiség szükséges, valamint gyorsabb a felhelyezése és rögzítése is, látványban pedig nem különbözik a hagyományos technológiától – olvasható a Nemzeti Hauszmann Program bejegyzésében.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.
A Hősök terének monumentális központi figuráját először veszik le 36 méter magas díszoszlopáról, amelyhez Layher állványzatot vontak Gábriel köré.