A Penta, a Colas, a Sade és a Bonex keretmegállapodás alapján dolgozik majd a négy budapesti kerületben.
Keretmegállapodásos szerződés született négy budapesti kerület hét utcájában az ott fekvő közcsatornák felújítására. A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatása szerint a szerződés végleges bruttó összértéke 1,48 milliárd forint (nettó 1,16 milliárd).
A hirdetmény hét részprojektet határoz meg, és ennek megfelelően hét nyertes ajánlattevőt jelöl meg. Utóbbi felsorolásban a Sade Magyarország Mélyépítő Kft. kétszer (az 1. és az 5. helyen), a Penta Építőipari Kft. szintén kétszer (a 2. és 3. helyen) szerepel, akárcsak a Colas Alterra Zrt. (a 4. és a 7. helyen), emellett a nyertesek közé a Bonex Építőipari Kft. is bekerült, a felsorolás 6. helyén.
A felhívás az alábbi sorrendben adta meg a csatornarekonstrukció alá eső területeket:
Bedegi Tamással, az AVK Magyarország Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a vízművek fejlődéséről, tervezői felelősségről és arról is, milyen lesz a mezőgazdasági vízrendszerek jövője.
Komplex beruházás indulhat Tatabányán, ahol nemcsak a meglévő szennyvíztisztító telepet fejlesztik, hanem egy új teleprészt is kiépítenek, valamint több kapcsolódó infrastruktúra is megújul.