A vezetékek és a tárolómedencék felújításával, hálózatbővítéssel és új mérőpontok létesítésével folytatódik az ózdi vízgazdálkodási projekt.
A közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint az Aqua Holding Kft. kivitelezi az Ózd ivóvízellátását megújító projekt folytatását. A hirdetményben az áll, a kisteleki cég nettó 416 millió forintért végzi el az ivóvízellátási infrastruktúra fejlesztését.
A most kihirdetettek szerint a nyertes ajánlattevő mintegy 10 kilométernyi vezetéket rekonstruál, 400 méternyi új vezeték épít. A kivitelezésben érintett szakaszokon 400 darab új bekötés valósul meg összesen 3515 méter hosszon.
A projekt része a víztároló medencék építészeti felújítása, a zárkamrák építészeti rekonstrukciója, illetve a telepek vagyonvédelmi kerítéseinek felújítása. Az érintett építmények: a Bolyki víztároló telep, a Kazinczy úti víztároló, a kórházi víztároló és a somsályi víztároló. Utóbbi tározónál a medence belső acél vezetékeit rozsdamentes acél csövekre cserélik.
A munkák során mindezeken túl új mérőpontok is létesülnek, fejlesztik az üzemirányító rendszert, a Kazinczy úti diszpécser épület egyrészt felújítják, másrészt új számítógépeket kap.
A közbeszerzés szövegéből kiderül, a beruházó ózdi önkormányzat a Svájci-Magyar Együttműködési Programban elnyert forrás fennmaradt részéből folytatja a város vízügyi projektjét. Az ozd.hu-n korábban megjelent ismertető szerint a projekt teljes költsége 1,72 milliárd forint, ebből az összegből a város ivóvíz-csőhálózatát szinte teljes egészében felújítják.
A beavatkozást azt tette szükségessé, hogy a közelmúltban az elavultsága miatt több csőtörés is történt jelentős károkat okozva a helyi vízműveknek.
Emellett bővítik a vízhálózatot is, a városnak ugyanis még vannak a vízszolgáltatásba bekötetlen utcái.
A SZABADICS romániai leányvállalatának ezúttal egy északkelet-erdélyi régiót érintő fejlesztését mutatjuk be.
Magyarország és Szlovákia vízipara szorosan összekapcsolódik, a Pureco főtámogatásával platformhoz jutó közös gondolkodás pedig kiváló üzleti lehetőségeket is hozhat.