Nagyok vagyunk az atomenergiában

A XX. század közepén sok magyar tudós járult hozzá a világszerte zajló legkülönbözőbb kutatási programok sikereihez. Ezek közül kiemelkedett az atomenergia hasznosításának kutatása az Amerikai Egyesült Államokban, aminek kapcsán mindannyiunk számára ismerősen cseng Wigner Jenő mellett Szilárd Leó, Teller Ede és Neumann János neve is, hogy csak a legismertebbeket említsük.

Ők is azok közé az amerikaiak számára érthetetlen, különös nyelven, magyarul beszélő, és a fizikai ismereteik alapjait Budapesten elsajátító szakemberek közé tartoztak, akiket csak „marslakóknak” hívott kinti környezetük.

Magyar tudósaink az atomenergia békés célú felhasználásában is úttörő munkát végeztek a tengerentúlon: a neutronos reaktor amerikai szabadalmát az 1944. december 19-én benyújtott 58 oldalas folyamodvány alapján Szilárd Leó jegyezte az olasz Enrico Fermivel közösen. (A szabadalmat később az Egyesült Államok kormánya jelképesen egy dollárért vásárolta meg.) Ő volt annak a tudós szövetségnek a lelke is, aki 1939-ben meggyőzte Einsteint, hogy tekintélyét bevetve rávegye az Amerikai Egyesült Államok elnökét, hogy indítson atomkutatási programot. Ennek keretében épült meg az első atomreaktor a Chicagói Egyetem futballstadionjának lelátója alatt – itt jött létre 1942. december 2-án az első szabályozott láncreakció.

A múlt század tudományos eredményeit vizsgálva itthon elért eredmények is szép számban akadnak: Lévai András volt a hazai atomenergia-program elindítója, ő készítette elő a Paksi Atomerőmű megépítését – az ő nevét viselte az a program is, amely már az atomerőmű-bővítés megalapozását szolgálta.

A művészet és a sport mellett a tudomány is olyan terület tehát, ahol a magyarság lélekszámához képest bőven felülteljesített a nemzetek sorában, és fontos eredményeket ért el.

Az ország villamosenergia-igényének egyharmadát fedező Paksi Atomerőműben is folyamatosak a biztonságot és a hatékonyságot növelő újítások, a híres magyar atomtudósok „utódai” itt is megtalálhatóak. A Paksi Atomerőmű négy, egyenként eredetileg 440 megawattos reaktorblokkja 1982 és 1987 között kezdte meg működését. Az elmúlt években elvégzett fejlesztések révén a reaktorok teljesítménye elérte az 500 megawattot, újgenerációs üzemanyag-kazettáinak köszönhetően pedig 12 hónap helyett 15 hónaponként kell üzemanyagot cserélni, így tovább növekedett az atomerőmű kapacitás-kihasználtsága is.

 

Korunk sürgető kérdése, hogy milyen energiaforrások használata felé kell fordulnia az emberiségnek annak érdekében, hogy minél környezetkímélőbb módon, minél gazdaságosabban tudjon gondoskodni a növekvő áramigény kielégítéséről.

Minden ország maga választja meg energiakosarát, vagyis azt, milyen módon állítja elő a szükséges áramot. A számtalan nagy esésű folyóval rendelkező hegyvidéki Norvégiában például a felhasznált villanyáram csaknem 100 százalékát szén-dioxid-kibocsátásmentesen üzemelő vízerőművekben állítják elő. Svédország ugyancsak jelentős potenciállal rendelkezik a szél- és vízenergia fejlesztésére, Finnország ugyanakkor kevésbé építhet ezekre a megújuló forrásokra, ezért ott a nukleáris energia hosszú távú felhasználása mellett döntöttek. Az egyik leginkább klímabarát villamosenergia-rendszere Franciaországnak van, ahol az áram döntő többségét atomerőművekben állítják elő. A szomszédos Ausztria 60 százalékban a vízenergiára épít, ám hazánk földrajzi adottságait tekintve ez számunkra nem lehetséges megoldás.

Magyarországnak azonban van egy olyan adottsága, amire érdemes építeni, ez pedig a komoly nukleáris szakértelem és tapasztalat.

Érdemes a jövőben is erre az erősségünkre alapozni. Ezért is épül két új blokk Pakson az üzemelő egységek szomszédságában a nukleáris energiatermelés hosszú távú fenntartására.