A Duna Aszfalt, a Penta és a Swietelsky nyerte el a többek közt út-, járda- és bicikliútépítést, útfelújítást, közműépítést tartalmazó közbeszerzést.
Eredményt hirdettek az áprilisban kiírt rákosmenti közbeszerzésben, ami a főváros XVII. kerületének fejlesztésére biztosít keretmegállapodást. Az európai közbeszerzések honlapja szerint a bruttó értékben 5 milliárd forintos keretszerződés kivitelezői a Duna Aszfalt Kft., a Penta Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. lesznek.
A hirdetmény szerint a nyertes ajánlattevők a keretmegállapodás keretében mélyépítési feladatokat látnak el a rákosmenti önkormányzata részére. A projektek célja a közhasználatú létesítmények építése, fenntartása, megújítása és fejlesztése. Ennek során többek közt az alábbi tevékenységek fordulnak elő:
A hirmenten.hu egy korábbi híre szerint a térség egyik legjelentősebb fejlesztése a közeljövőben a rákosmenti kerékpárút teljes kiépítése lesz. A 2,3 milliárd forintos beruházás a Rákos-patak mentén Budapest keleti határától a Dunáig biztosít majd egybefüggő kerékpáros utat.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.