A térség átlagát meghaladó növekedést vár a magyar építőipartól a Masterplast elnök-vezérigazgatója. A cég január 1-től új elnököt kap.
Sajtótájékoztatón számolt be idei eredményeiről az az építőipari szigetelőanyagokat gyártó Masterplast Nyrt. Tibor Dávid, elnök-vezérigazgató arról számolt be, hogy idén a cég árbevétele az egy évvel korábbi 83,8 millió (25,5 milliárd forint) euróról 80 millió euróra (24,3 milliárd) mérséklődik. A vállalat ugyanakkor kitart eddigi osztalékpolitikája mellett, vagyis a részvény piaci árának 4,6 százalékát fizetik ki.
A csökkenést Tibor Dávid elsősorban a kis súlyú, nem stratégiai termékek kivezetésével, portfólió-tisztítással és azzal indokolta, hogy a cég árbevételének 20 százalékát adó üvegszövet-háló esetében megkezdődött a kereskedelmi termékek lecserélése saját gyártású termékekre.
Hangsúlyozta, az folyamatok ellenére a működési hatékonyság növelésének köszönhetően viszont idén is nyereséges marad a vállalat: 2,3 millió eurós profitot könyvelnek el a tavalyi 2,6 millió után.
A tervek szerint 2017 első fél évének végére teljesen lezárul a fent leírt átállás, ami után ismét gyors növekedésre számít az elnök-vezérigazgató, az árbevétel jövőre 85 millió euróra, adózott eredménye pedig mintegy 2,6 millió euróra emelkedhet.
A 8,4 millió eurós beruházásból megvalósuló szabadkai üzem 2018-ban éri el teljes kapacitását, ezzel évente 70 millió négyzetméter üvegszövet-háló előállítása válik lehetővé.
Tibor Dávid az építőipar bővülésére számít a 2017-2020-as időszakban a közép-kelet-európai régióban, miközben a magyar piacon a kormányzati ösztönzők hatására a térség átlagát is meghaladó, erőteljes növekedés várható.
Az idei évben építési engedélyt kapó házak, fejlesztések ebben az évben elsősorban a tégla-, betoniparban jelentettek keresletet a szakember szerint. „A lakásépítési trendforduló a szigetelőanyag piacra késleltetve hat, a legnagyobb piaci szegmenst jelentő külső hőszigetelési munkák felfutása 2017-ben várható” - jegyezte meg az elnök-vezérigazgató. Hozzátette, a szigorodó energetikai követelmények szintén kedveznek a szigetelő anyagok iránti keresletnek.
Kifejtette, ha Magyarországon sikerül megoldani a megfelelő építőipari munkaerő biztosítását, az új lakások számának jelentős növekedésére lehet számítani, az ágazati várakozások szerint évente 20 ezer felett stabilizálódik majd az új lakásépítések száma, ami jelentős ugrás a jelenlegi nyolcezerről. A lakásépítési kedvet serkenti egyebek mellett az alacsony befektetési hozam, valamint az alacsony hitelkamatok is.
A sajtóeseményen kiderült, 2017. január elsejétől Piry László lesz a Masterplast Nyrt. vezérigazgatója, míg az alapítók, Tibor Dávid elnökként és Ács Balázs alelnökként a stratégiai kérdésekre fókuszálnak. Az új vezérigazgató korábban a Novochem Kft. ügyvezető igazgatója volt, több évtizedes felsővezetői tapasztalattal rendelkezik.
Az 1997-ben alapított Masterplast-csoportnak 10 országban van saját tulajdonú leányvállalata és további 30 országba értékesít termékeket. A magyar tulajdonú társaság a Heves megyei Kálon csaknem 2 éve gyárt üvegszövetet, míg a délvidéki Szabadkán a tavalyi év végén indította el első üvegszövet előállítására alkalmas gyártósorát.
A Masterplast részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában kereskednek. A keddi kereskedést 510 forinton zárta a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 582, a legalacsonyabb 462 forint volt.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.