Csaknem 17,5 milliárd forintos támogatást kapott informatikai fejlesztésekre a Lechner Tudásközpont, így néhány éven belül gyorsul az ügyintézés és rövidülnek a hatósági eljárások.
A Lechner Tudásközpont keddi közleménye szerint az e-építés program 7,762 milliárd, a 3D alapú adatinfrastruktúra-projekt pedig 9,75 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Unió Európai Szociális Alapjától, illetve magyar költségvetési forrásból. A tudásközpont konzorciumvezetőként pályázott a Közigazgatás- és közszolgáltatás fejlesztés operatív program (Köfop) felhívására, a szerződéseket december 21-én írták alá.
A két projekt az építésügyi és térségi tervezési folyamatokat elektronizálja, valamint olyan informatikai rendszereket hoz létre, amelyek az előkészítésétől a kivitelezés lezárásáig lefedik az építési folyamatokat.
Az e-építés projektben megvalósul a hatósági eljárások elektronizálása az Országos Építésügyi Nyilvántartás továbbfejlesztésével, a 3D alapú adatinfrastruktúra-projektben pedig egyablakos elektronikus felület jön létre: a kérelmezők ezen keresztül érhetik el a közműszolgáltatókat, ami által egyszerűsödik a közműegyeztetés. A projekt másik eredménye a területi és települési tervezést támogató rendszer, amely az építési lehetőségeket meghatározó szabályokat, építési előírásokat, helyi védettségeket tartalmazza majd.
A Lechner Tudásközpont szerint a projekteknek köszönhetően néhány éven belül csökkennek az ügyfelek adminisztrációs terhei, gyorsabbá és hatékonyabbá válik az ügyintézés, rövidülnek és olcsóbbá válnak az építésügyi hatósági eljárások. A fejlesztések a magyar gazdaság versenyképességét is javítják - áll a közleményben.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.