A tetőtéri ablakokat gyártó Velux az elmúlt hét évben 16,5 milliárdból fejlesztett, legutóbbi adózott eredménye 36 százalékos növekedést mutatott.
Erősítette piaci pozícióját a Velux Magyarország Kft. A dán érdekeltségű tetőablakgyártó vállalat a 2015-ös nettó 36,2 milliárd forintról 34,5 milliárd forintra növelte az árbevételét 2016-ban - derült ki a cég közleményéből. Az adózott eredmény ugyanakkor 1,51 milliárd forintra nőtt (36 százalékos növekedéssel) az egy évvel korábbi 1,11 milliárd forintról.
A közlemény szerint a növekedés alapját a folyamatos fejlesztések és beruházások adják, azokra a vállalat 2010 óta 16,5 milliárd forintot fordított. Tavaly a beruházások összege több mint 2 milliárd forint volt.
Idén indult el a fertőszentmiklósi telephely saját finanszírozású fejlesztése, amit a magyar kormány kiemelt beruházásnak minősített. A vg.hu korábbi cikkében az áll, a 2,9 milliárdos projektben az üveggyártási kapacitást bővítik, illetve háromrétegű üvegek előállítására is alkalmas lesz a fertőszentmiklósi üzem. A társaság 21 új munkahelyet teremt, az új szerelősorokat év végére üzemelik be.
A több mint ezer magyarországi munkavállalót foglalkoztató Velux Kft. Fertőszentmiklóson 2001 óta gyárt tetőtéri ablakokat. A teljes gyártási folyamat a nyersanyag beérkezésétől a tetőtéri ablakok csomagolásáig egyetlen telephelyen zajlik. Fertődön, a cég másik magyarországi telephelyén található a vállalatcsoport legnagyobb közép-európai logisztikai és elosztóközpontja.
A Velux közleményéből az is kiderült, hogy a gyártás során keletkező hulladék 100 százalékát újrahasznosítják, tavaly a fenntartható forrásokból származó fa aránya a termelésben elérte a 98 százalékot. A vállalat a magyar gyártóbázisokon a 2007-es bázisidőszakhoz képest 32 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátást.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.