A magyar társaság a Szerb Kőolajipari Vállalat (NIS) beruházásában kivitelezi egy torony acélszerkezetét.
Az ütemtervnek megfelelően látványos szakaszhoz érkezett a KÉSZ Holding Zrt. a szerbiai olajipari beruházásban végzett munkálataiban. A magyar társaság a Szerb Kőolajipari Vállalat (NIS) kapacitásbővítő projektjében vesz részt, mely Újvidéken és Pancsován működtet olajfinomítót.
A KÉSZ honlapján megjelent információk szerint a NIS olajfinomítóján a magyar cég feladata
a kokszvágó torony acélszerkezetének és technológiai szerkezetének gyártmánytervezése, gyártása és szerelése.
Egy korábbi hír szerint a szerbiai óriáscég még 2012-ben jelentette be, hogy egy olyan fejlesztési hullámot indít be, ami által 2020-ra ötmillió tonna kőolaj kitermelésére alkalmas kapacitással rendelkezik majd.
Ahogy az a júniusi debreceni építőipari konferencián is kiderült, a KÉSZ Zrt. 17 éve tevékenykedik külföldön. Jelenleg valamennyi földrészen és 30 országban érdekelt a társaság kilenc külföldi leányvállalata által, exportevékenysége középpontjában az acélszerkezetek állnak.
A Mapei Kft. értékelése szerint a legfrissebb statisztikai adatok már egyértelmű fordulópontra utalnak a hazai lakáspiacon. Míg az átadott lakások száma még a korábbi, visszafogottabb beruházási időszak döntéseit tükrözi, addig az építési engedélyek számának ugrásszerű növekedése egy új ciklus kezdetét vetíti előre.
Július végi beadási határidővel tervpályázatot írt ki az Építési és Közlekedési Minisztérium a hévízi gyógyfürdő és kórház komplex fejlesztésére. A feladat három nagyobb ütemben: a tófürdő épületeinek részleges lebontása, felújítása, új épületek tervezése, a Szent András kórházhoz kapcsolódó építmények és funkcionális egységek rendezése, és turisztikai attrakciók megtervezése.