A 130 éves járműjavító átépítésével egy rozsdaövezet kapcsolódik vissza a főváros vérkeringésébe a Strabag kivitelezésében.
Bokrétaünnepet tartottak a Magyar Állami Operaház budapesti Eiffel Műhelyházában. A projektben az ország legnagyobb ipari műemléképületéből alakít ki műhelyházat a kivitelező STRABAG Építő Kft., STRABAG AG és Böhm Stadtbaumeister & Gebäudetechnik GmbH az Operház számára Kőbányán.
Az egykori járműjavítóból egy háttérbázis születik, ami az Operaház korábbi gondjait orvosolja. Eddig ugyanis az Operaházban kis helyre voltak beszorítva különböző funkciók, a díszleteket pedig 11 különböző településen tartották. A 220 méter hosszú és 110 méter széles csarnokban egy helyre költözik az opera kilenc gyártóműhelye, az operaház színpadával azonos méretű próbaszínpad jön létre.
A 25 ezer négyzetméteres épület nyolc raktárnyi díszlet és kellék, valamint 400 ezer jelmez színvonalas tárolását teszi lehetővé.
A beruházás további jelentősége, hogy egy rozsdaövezet kapcsolódik vissza a főváros vérkeringésébe. Ugyanakkor a múlt előtt is tiszteleg az új épület: a közepén áll majd egy 327-es MÁVAG gőzmozdony, amelyből mindössze két darab van a világon. Emellett a korábbi sínek egy részét is meghagyják.
A 130 éves épületben a kivitelezőnek a meglévő acélszerkezet alatt kell dolgoznia, egyedi megoldásokkal beemelve az építőelemeket. Ahogy azt korábban jeleztük, az építkezésen a Leier előregyártott a kéregfalát alkalmazzák, amiből 260 négyzetméternyt négy fő egy nap alatt képes beépíteni az időjárástól függetlenül.
A pénteki eseményen Gönczöl Péter, a kivitelező Strabag Kft. ügyvezetője emlékeztetett, a bokrétaavató ünnepséget a hagyományok szerint akkor tartják, amikor az építőipari munkások elérik az épület legmagasabb pontját.
Kitért arra is, hogy az Eiffel Műhelyházban sok kézi munkát igénylő feladat van, így többek között az újjáépített, újrafalazott homlokzati falak, de új technológiákkal is sikerült felöltöztetni az épületet, mint például a monumentális pakett fallal. Az ügyvezető kiemelte, hogy a munka dandárja már készen van.
Marosi Miklós építész, az Eiffel Műhelyház beruházás tervezője azt hangsúlyozta, hogy
nem akarnak egy Ybl Miklós által tervezett palotával versenyezni, hiszen a műhelyház egy ipari műemlék.
Ezért itt nem márványokkal és aranyozott falfelületekkel kívánják a pompát adni, hanem az ipari miliőhöz illő anyaghasználattal. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az ünnepségen elárulta, "az épület 2019-ben belakhatóvá, "játszhatóvá" válik.



























Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.