A tavalyi sikere után idén is dobogóra állhatott az EuroAszfalt az Építők Vitorlás Kupáján.
Összesen 31 építőipari cég 36 hajója teljesítette Balatonfürednél a versenyt a XIV. Építők Vitorlás Kupáján. A két futam alapján a Trentasettével (a galéria nyitóképén) vitorlázó M6 Duna Autópálya Koncesszió Zrt. csapata állhatott a dobogó legfelső fokára. Őket követte a tavalyi címvédőként az Euroaszfalt Zrt. a Remetével, a harmadik helyen pedig a PBM Mélyépítő Kft. végzett az RC 44 hajóval.
A szervezők beszámolója szerint a délelőtti futam remek 7-12 csomós szélben zajlott, itt a győzelmet az M6 Duna szerezte meg. A délutáni futamra jócskán legyengült a szél, ekkor is a Trentasette volt a leggyorsabb. A többek közt táncbemutatóval és divatbemutatóval is egybekötött esti díjátadón kategóriánként, abszolútban és összetettben is díjazták az indulókat.
Ahogy azt korábban is jeleztük, a rendezvény támogatói között többek közt az A-Híd, a Colas, az EuroAszfalt, a Hazai Építőgép Társulás, a Laki, az Óbuda Group, a Peri, a Puskás Konzorcium, a ZÁÉV, a Magyar Építő, a Strabag, a Swietelsky és a Weinberg is ott van. Az esemény gyémánt fokozató támogatója a Molnár Beton Kft., a média részéről a program támogatója a magyarepitok.hu. A rendezvény kiemelt célja, hogy a bevételekből a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) utánpótláskorú vitorlázóit támogassa.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.