A felújított teremben a LED- és hangprojektor mellett lézeres mérőállomás is szolgálja a diákok további képzését.
Átadták a Strabag által támogatott innovatív új tantermet a budapesti Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakgimnáziumban. A szakiskola felújított, modern geodéziai mérőműszerekkel, valamint digitális eszközökkel felszerelt tanterme mostantól a Strabag nevét viseli.

A szakgimnázium Strabag termében idén ősztől rendelkezésre állnak mindazok a 21. századi eszközök, amelyekkel megvalósítható egy, a mai elvárásoknak mindenben megfelelő, korszerű oktatás, legyen szó építőipari vagy akár idegennyelvi képzésről.
Az eszközök között szerepel:

Az ünnepélyes átadón részt vett a Strabag cég ügyvezető igazgatója, Gönczöl Péter, a felújítási munkák szervezői és irányítói, az iskola tanári gárdája, Varga András igazgató vezetésével, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum képviselői, illetve a diák önkormányzat nevében jelen lévő diákok is.
Varga András, az intézmény igazgatója köszönetét fejezte ki a Strabag cégnek, hogy anyagi és szakmai támogatásával hozzájárul a jövő szakember nemzedékének színvonalas képzéséhez.
"Ennek eredményeképp az iskola jól képzett fiatalokat tud útjukra engedni, akik cégünkhöz belépve a gyakorlatban is megismerhetik az építőipari kivitelezés folyamatát" - zárult a Strabag közleménye.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.