A Mészáros és Mészáros, valamint a Békés Drén konzorciuma a rendszerváltás előtti idők gyógyszeriparának hulladékát is eltakarítja.
Kicsivel több mint 9 milliárd forintból élesztik újjá az ország egykori öt legfontosabb gyógyszeripari üzeme közé tartozó Alkaloida Vegyészeti Gyár hulladéklerakóját. A most is megbízói szerepet vállaló Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. (Nitrokémia) korábbi adatai szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvárin elhagyott téglagyári agyaggödrökben 1966-tól kezdődően vegyes összetételű ipari veszélyes hulladékokat, valamint toxikus, illetve biológiailag nem kezelhető szennyvizeket, szennyvíziszapokat helyeztek el.
Most az Opus Global Nyrt. érdekeltségébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft., illetve a Békés Drén Kft. kezd bele a kármentesítési munkálatok első ütemébe – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent adatokból. A mélyépítési megbízást nettó 9,098 milliárd forintért vállalta el a két cég, a feladatok 80 százalékát a Mészáros és Mészáros Kft. végzi el.
A közbeszerzési tendert kiíró Nitrokémia várhatóan november közepéig köti meg a szerződést a nyertes konzorcium tagjaival. Az 1927-ben alapított tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár egykori hulladéklerakója 26 hektáron terül el. A cég a kezdetektől fogva pszichotróp növényi származékanyagok feldolgozásával is foglalkozik, jelenleg pedig az indiai hátterű SUN Pharmaceutical Industries Ltd. a tulajdonosa.
Bosznia-Hercegovina meghatározó cementgyárát 1974-ben alapították. A létesítmény egyszerre képes megfelelni az építőipar növekvő igényeinek, a környezetvédelmi elvárásoknak és a helyi közösségek iránti felelősségnek.
Az régiós piaci körképéből kiderül: a Visegrádi Négyek építőipara a megelőző két év bizonytalanságát követően idén növekedési pályára állhat és várhatóan felülmúlja majd a nyugat-európai piacok mérsékeltebb bővülési ütemét.