A Szabadics támogatásával évről évre megvalósuló Holnapocska Tábor a közösségi élmény és az értékteremtő munka erejét hivatott erősíteni.
Egyedülálló kezdeményezésként, idén már harmadik alkalommal került megrendezésre a Kis-Balaton Építő Tábor Zalaszabarban. A tábor a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Szabadics Zrt. és a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány közös szervezésében valósul meg a több mint egy évtizedes múlttal rendelkező Holnapocska Táborban.
A tábor 10 napon keresztül tart, július 26. és augusztus 4 között valósul meg középiskolás diákok részvételével.
A szervezők a tábor idejére egy olyan interaktív programsort állítottak össze, ahol a diákok megtapasztalhatják a közös munka örömét, emellett pedig kirándulások, élményparki kalandok és rengeteg közösségi élmény várja őket.
A résztvevők a délelőttöket munkával töltik a Kis-Balatonnál, ahol hasznos tevékenységet végezve, valódi értéket teremtve töltik a mindennapjaikat: kertészkednek, kerítéseket, kapukat csiszolnak és festenek. A táborozók kizárólag a nemzeti park területén végeznek hasznos munkát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Nyugat-dunántúli Vízügyi igazgatóság munkatársainak vezetésével.
A szervezők közös küldetésnek tekintik, hogy ha rövid időre is, de kiszabadítsák a fiatalokat a számítógépek, mobiltelefonok virtuális világából.
A Holnapocska Tábor Magyarország egyik legnagyobb és legtöbb attrakcióval rendelkező tematikus parkja, a Zobori Élménypark területén helyezkedik el. A táborokat támogató szervezetek és cégek mellett a szervezők a Zobori Élménypark belépőjegyeiből származó profit egy részét térítésmentes gyermektáborok fenntartására fordítják.
A zalaszabari Zobori Élménypark területén elhelyezkedő játékokkal teli Holnapocska Táborban 2019-ben több mint 1500 gyermek vett részt térítésmentes táborokban, közel 150 önkéntes részvételével.


























Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.