2021.04.18, Vasárnap
Jelentős a szakemberhiány – versenyt hirdetnek az építőmérnök-hallgatóknak
Benrát Benjámin/magyarepitok.hu

Jelentős a szakemberhiány – versenyt hirdetnek az építőmérnök-hallgatóknak

KÉSZ Csoport

2021.03.11. 16:37

Az öt év alatt elért közel 49 százalékos növekedésével Európa egyik legjobbjának számít a magyar építőipar, azonban az ágazatban még mindig munkaerő- és mérnökhiány tapasztalható. A KÉSZ Csoport ezért építőmérnök-hallgatóknak indít pályázatot: a Hexatlon névre keresztelt verseny keretében a jelentkezőknek több körben kell bizonyítaniuk a szakmai rátermettségüket. A verseny célja az építőmérnöki szakma népszerűsítése és kiugrási lehetőség biztosítása a fiatal tehetségeknek.

A koronavírus-járvány miatt a 2020-as év az építőipar számára is kihívásokkal teli volt, ennek ellenére nemzetközi összevetésben jó helyzetben zárta az évet a magyar építőipar. Az Eurostat adatai szerint a termelés közel 49 százalékkal haladta meg a 2015-ös szintet tavaly, ez pedig az uniós országok között az egyik legjobb eredménynek számít. Franciaországban és Spanyolországban ezzel párhuzamosan visszaesés volt, míg Horvátország és Románia a közel 30 százalékos növekedésével szintén a legjobbak közé tartozott.  

A tartós építőipari növekedésben kulcskérdés, hogy az ágazat megfelelő perspektívát nyújtson a magyar dolgozóknak, így a fiatal pályakezdőknek is. Az építőiparban jelenleg problémát jelent a szakmunkás- és mérnökhiány, illetve az utánpótlás is. Fontos tehát megmutatni a fiatal pályakezdőknek, hogy a magyar nagyvállalatoknál is van lehetőségük széleskörű szakmai, illetve akár nemzetközi tapasztalatot is szerezni.

 

Problémát jelent az utánpótlás

A KÉSZ Csoport, Magyarország egyik legnagyobb és legsokoldalúbb építőipari vállalatcsoportja ezért építőmérnök-hallgatóknak indít pályázatot, hiszen ezen a területen az egyik legégetőbb a szakemberhiány. A Hexatlon névre keresztelt verseny keretében a jelentkezőknek több körben kell bizonyítaniuk a szakmai rátermettségüket.

„A KÉSZ Csoport számára kiemelten fontos kérdés a fiatalabb generációk szakmai támogatása. A vállalat már eddig is indított szakképzéseket oktatási intézményekkel együttműködésben, ahol építőipari hiányszakmákat tanulhatnak a fiatalok. A Hexatlon verseny célja az építőmérnök-képzés népszerűsítése, szeretnénk ugyanis a fiatal mérnökjelölteknek lehetőséget adni, hogy az ismereteiket gyakorlati tapasztalatokkal bővíthessék, illetve megmutathassák tudásukat, tehetségüket” – mondta Metykó Tibor, a KÉSZ Csoport marketing- és vállalati kommunikációs igazgatója.

 

Keresik Magyarország legjobb építőmérnök-jelöltjét

A Hexatlonra 2021. március 21-ig lehet regisztrálni a verseny weboldalán. A verseny több körből áll, a résztvevőknek pedig a tudásukat, kreativitásukat és gyorsaságukat bevetve kell különböző feladatokat megoldaniuk.

A győztes kiválasztását szakemberekből álló zsűri segíti. A zsűri tagjai Budaházy Viktor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) adjunktusa, Martinkó József, az OCTOGON Architecture & Design magazin vezető szerkesztője, Tápai Árpád, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgató-helyettese és Abosi Barni, YouTuber.

Az utolsó fordulóba jutott versenyzőknek a szakmai zsűri előtt is bizonyítaniuk kell, az április végi döntőben hat fő mérkőzhet meg egymással. A verseny fődíja 2 millió forint és egy gyakornoki lehetőség a KÉSZ Csoportnál. A második helyezett 500 ezer forinttal, míg a harmadik helyezett 250 ezer forinttal távozhat.

További információ: https://keszhexatlon.hu/

Iparági hírekKÉSZ Csoportoktatásinnováció