2023.06.14
Digitalizáció terepen, gyakorlatban, kézzelfogható módon - többek közt ez a gondolat jelöli ki a negyedik Duna Group Szabadegyetem fókuszát, amelyre hamarosan indul a regisztráció. A központi téma idén is a hightech gépek és technológiák által zajló infrastruktúra fejlesztés lesz.
2023.05.06
Tavaly ősszel indult a BME Építőmérnöki Karán a hiánypótló építményinformatikai mérnöki mesterszak, melyen az építőipar és az informatika keresztmetszeti pontjainak kihasználására is megtanítják a hallgatókat. Balatonfüredre látogattunk el a mesterszak többek között a KÉSZ Csoport által is támogatott gyakorlati hetére, ahol oktatókat és hallgatókat is megszólaltattunk.
2022.11.18
A budapesti építőipari középiskolában komoly hagyományai vannak az ágazatot a diákokkal közvetlen kapcsolatba hozó kezdeményezéseknek.
2022.09.07
A nagyobb gyermekek kívánságára idén nyáron már „ottalvós” tábort is szervezett a cég.
2022.09.05
A Szabadics Zrt. megkezdi részvételét az egyetemi képzés gyakorlati oktatásában.
2022.07.13
Az egy éves gyakorlati programra szeptember 5-ig lehet jelentkezni.
2021.12.01
Szintlépésre készítik fel a jövő infrastruktúrájának építőit: sikeresen zárult a Duna Group Tehetséggondozás, a komplex építőmérnök képzés.
2021.09.22
„Kell, hogy az építőipar és az oktatás segítse egymást” – a partnerséget emelte ki a SWIETELSKY ügyvezető igazgatója a székesfehérvári technikum megújult útépítő tantermének átadásán.
2021.08.13
Szeptember 5-ig várják a Műegyetem hallgatói és oktatói jelentkezését.
2021.06.17
A legtöbben idén tavasszal magas- és mélyépítési ismeretekből jelentkeztek érettségi vizsgára.
2021.06.13
Az előadások a járványhelyzet miatt online formában voltak látogathatók. A mesteriskola képzés januárban kezdődött és júniusban fejeződik be, amikor is a megszerzett tudást a hallgatóknak szakdolgozat elkészítésével igazolniuk kell.
2021.05.02
Az ősszel indult technikumokban több mint 35 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé.
2021.01.19
Az ingatlanpiaci társaság felelős nagyvállalatként elkötelezett, hogy támogassa azokat a társadalmi programokat, amelyek a fiatalokat segítik a kulcskompetenciák megszerzésében.
2020.08.27
A Szíjj László tulajdonában álló Duna Group látta vendégül azon a három napos szabadegyetemen a hallgatókat, ahol a zalai tesztpálya, a tiszaugi M44-es híd és a Hódút innovációs laboratóriuma voltak a szakmai programok, és sör- és borkóstolókon ismerkedett meg egymással informálisabb keretek között a következő útépítő generáció.
2020.08.22
Kötetlen hangulatban ismerkedett össze a Duna Group Szabadegyetem csapata az első két napon, a szakmai programokon pedig találkoztak elméletben és gyakorlatban is a Duna Group múltjával és jövőjével is.
2023.05.30
A Vasútakadémia az ösztöndíjprogramban résztvevő hallgatók tudásvágyát kívánja növelni.
2023.02.27
Az installációkat a fővárosi Magyar Gyula Kertészeti Technikumban állították fel.
2022.10.05
A program célja, hogy mindkét fél számára előnyös kapcsolat jöjjön létre: a diákok szakmai gyakorlattal gazdagodnak, miközben a LATEREX Építő Zrt. megtalálja azokat a tehetséges fiatalokat, akik az iskola befejezését követően a cég mérnök-bázisát erősíthetik.
2022.09.07
Az építőipari vállalat első lépésként az „ÉVISZ” egyik tantermét is felújította mintegy ötmillió forintból.
2022.09.02
Az építőipari utánpótlás biztosításában fontos szerepet játszó fővárosi intézményben az informatikai oktatóterem teljeskörű felújítását vállalta a Market cégcsoport a tanévkezdésre.
2022.04.15
A tavaly ősszel indult ösztöndíjprogram keretében a BME építőmérnök hallgatói bepillantást nyerhetnek a SWIETELSKY két magyarországi leányvállalatának működésébe, projektjeibe és emellett gyakorlati tapasztalatot is szerezhetnek az egyes beruházások helyszínein.
2021.10.13
A fiatal tehetségek egy éven át anyagi és szakmai, gyakorlati támogatást is kapnak a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft-től a tehetséggondozó projektben.
2021.09.07
A modern, egyre izgalmasabb épületszerkezeti megoldások összetett szaktudással rendelkező, kreatív szakembereket igényelnek – ennek feltételeit teremti meg az új homlokzattervező szakmérnök szakirányú továbbképzés.
2021.08.09
A hallgatók az M44-es Tiszán épülő különleges ekhósszekér alakú hídjához és a Pápát a gyorsforgalmi úthálózatba bekötő 83-as út építkezésére is ellátogattak, az estéket pedig sör- és borkóstolók zárták.
2021.06.16
Indul a projektmunka, a hallgatók a hozzájuk legközelebb álló típusú fejlesztésre kerülnek a Duna Group programjában.
2021.06.04
A megállapodás célja, hogy az Egyetem még inkább gyakorlatorientált alap- és mesterképzést biztosítson hallgatók számára.
2021.03.11
Az öt év alatt elért közel 49 százalékos növekedésével Európa egyik legjobbjának számít a magyar építőipar, azonban az ágazatban még mindig munkaerő- és mérnökhiány tapasztalható. A KÉSZ Csoport ezért építőmérnök-hallgatóknak indít pályázatot: a Hexatlon névre keresztelt verseny keretében a jelentkezőknek több körben kell bizonyítaniuk a szakmai rátermettségüket. A verseny célja az építőmérnöki szakma népszerűsítése és kiugrási lehetőség biztosítása a fiatal tehetségeknek.
2020.09.01
A Ke-Víz 21 munkájával az oktatási intézményben megújultak a tantermek és csoportszobák, továbbá nyelvi és társadalomtudományi labort, valamint új irodákat is kialakítottak.
2020.08.23
A Duna Csoport hagyományteremtő szabadegyeteme több mint nyolcvan résztvevőjével a tiszaugi hídhoz és a Hódút Kft. laborjához is ellátogatott a zárónapon.
2020.08.20
A Duna Csoport úttörő jellegű szabadegyeteme több mint nyolcvan résztvevővel három napon át zajlik a fővárosban, két országos jelentőségű építőipari projekt helyszínét is érintve.