2021.10.21, Csütörtök
Beruházásokkal erősít a KÉSZ Csoport
Fotók: KÉSZ Csoport

Beruházásokkal erősít a KÉSZ Csoport

magyarepitok.hu

2021.10.13. 08:30 - Szabó Ákos

A koronavírus-járvány ellenére folytatta a kétszámjegyű növekedését a KÉSZ. A pandémia azonban az építőipar lendületét is megtörte, a szektorban működő cégek életét pedig az alapanyagok drágulása és a globális ellátási láncok megroppanása is megnehezíti. Moiskó Jánossal, a KÉSZ Holding gazdasági vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk az építőipar helyzetéről és a KÉSZ idei várakozásairól.

Hirdetés

A közelmúltban pénzügyi vezetők munkáját ismerték el a CFO Master díjakkal, az egyik díjazott pedig ön lett. Mekkora nyomást helyezett a pandémia a gazdasági vezetőkre? Milyen kihívásokkal találkozott egy építőipari cég?

A pandémia miatt bőven tartogatott gyors reagálást igénylő helyzeteket a tavalyi és az idei év is, kihívás akadt bőven az építőiparban is. Így természetesen a pénzügyi stábokra is nagyobb teher került: gyorsan alkalmazkodnunk kellett az új szituációhoz, és a kockázatainkat újra kellett értékelni. Tavaly márciusban nagyon nagy volt az ijedtség, mindenki a saját likviditása biztosítására, megőrzésére törekedett, és mindent ennek rendelt alá. A KÉSZ Csoportnál a pandémia ideje alatt komoly operatív intézkedéseket hoztunk, ami biztosította a folyamatos munkavégzést, megfelelő egészségügyi körülmények között, illetve olyan folyamatágakat építettünk be, ami a pénzügyi, működési kockázatok kezelését erősítette. Pénzügyi tartalékokat képeztünk, hogy vészhelyzet esetén teret biztosítsunk a biztonságos gazdálkodásnak. A piac leginkább a projektek leállásától tartott, de összeségében utólag elmondható, hogy a félelmek egy része alaptalannak bizonyult, a járvány kisebb mértékben hűtötte az építőipart.

Egy ilyen év után különösen nagy büszkeség nekünk ez a díj, ami természetesen nem csak nekem szól. A pénzügyi csapat és az egész vállalat jól állta a sarat, ez az elismerés is bizonyítja, hogy jól csináljuk a dolgunkat és jó úton járunk.

 

 

Hogyan vette az akadályokat a KÉSZ Csoport?

Szektorszinten a hivatalos adatokból azt láttuk, hogy a 2019-es szárnyalását követően 2020-ban már megtört a lendület és az építőipar termelése 9,1 százalékkal maradt el a 2019. évitől. Ennek ellenére nemzetközi összevetésben egyébként jó helyzetben zárta az évet a magyar építőipar, a termelés közel 49 százalékkal haladta meg a 2015-ös szintet tavaly, ami az uniós országok között az egyik legjobb eredménynek számít. Ennek megfelelően a külföldi építőipari szektorokban mi is lényegesen nagyobb problémát láttunk, drasztikusabb intézkedések voltak több olyan országban is, ahol érdekeltek vagyunk. Így például Oroszországban, Szerbiában, Ukrajnában a beruházásokat leállították, elhalasztották.

A KÉSZ Csoport egyébként minden nehézség ellenére rekordévet zárt 2020-ban. A projektek nem álltak meg, és drasztikus költségcsökkentésre sem volt szükség. Ugyanakkor a szállodaipar gyakorlatilag egyik napról a másikra lenullázódott, nekünk pedig ezen a területen is vannak érdekeltségeink. Azt gondolom, hogy a KÉSZ Csoportnál gyorsan tudtunk reagálni, és időben meghoztuk a szükséges intézkedéseket.

 

Hogyan alakul a KÉSZ Csoport számára eddig 2021-es év, milyen évzárás várható?

 

 

2017 óta tartó, évről évre 20 százalékot meghaladó növekedéssel zárjuk az évet, idén pedig – a nehézségek ellenére - újabb rekordévre számítunk, a belföldi építőipari kivitelezés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások is jól teljesítettek. Idén is voltak komoly beruházásaink, befektetéseink, amelyek elsősorban az építőipari alaptevékenységünket érintették. Megvalósult a KÉSZ Holding Zrt. vállalati kötvény bevezetése a Budapest Értéktőzsdén, amelyet várhatóan újabb kötvénykibocsátás követ, és több akvizíció végrehajtása is folyamatban van.

Ahogyan említettem, a turizmusban is érdekeltek vagyunk, a hotelek esetében is kedvezőbb volt az idei év, mint a 2020-as, de ezen a területen azért jelentős a visszalépés.

 

Nemzetközi piacokon is aktív a KÉSZ Csoport, mennyiben más a helyzet ezeken a területeken, milyen trendek láthatók?

A külpiacokon továbbra is kevésbé jó a helyzet, ezeken arra számítunk, hogy nem sikerül még az idén utolérni a pandémia kitörése előtti években elért eredményeket. Ennek ellenére hosszú távon mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy jelen legyünk külföldön, ezért több, a Külügyminisztérium által meghirdetett pályázat segítségével is folytatódik a terjeszkedés a környező országokban. Ez egy újabb izgalmas fejezet a KÉSZ Csoport életében.

 

Hogyan alakul a külső környezet az idén, milyen kihívásokat látnak? Az építőiparnak összességében eddig voltak jó hónapjai, de még nem került tartós emelkedőre. Milyen hatással lehet az építőanyagok drágulása a szektorra?

A friss adatok szerint bár éves szinten növekedés volt, júliusban minimálisan, de visszaesett az építőipar termelése az előző hónaphoz képest. A növekedését most leginkább az alapanyaghiány fogja vissza. Összességében elmondható, hogy a szektor teljesítményére veszélyt jelent az ellátási lánc bizonytalansága, a szakképzett munkaerő hiánya és természetesen az alapanyagárak drágulása. Napi működésünk során kiemelt feladatot jelent ezeknek a kockázatoknak a kezelése.  

 

Mikorra stabilizálódhat a helyzet és mit várnak jövőre?

A KÉSZ-nél számos új, izgalmas projektünk van, így optimistán várjuk a következő évet. Összességében a gazdaság újraindulásával számolunk a magánszektorban, valamint az állam által és az uniós forrásból finanszírozott beruházásokban továbbra is meghatározó szerepet kap az építőipar. Bízunk benne és reméljünk, hogy az iparág 2022-ben kiegyensúlyozottabban fog teljesíteni.

Iparági hírekKÉSZ Csoportinterjúiparági elemzés

Hírlevél

Hirdetés

Ajánló