Hasznos segítséget kapnak a kivitelezéshez a MEVA zsalukat használó kivitelezők
A XXI. század, melyet a digitális ember korának is nevezhetünk, számos ipari ágazatot átformált. Ez alól az építőipar, sőt azon belül a zsalurendszerek tervezésének folyamata sem kivétel.
A MEVA Zsalurendszerek Zrt. tervezési szolgáltatásában váltott a már jól ismert 2 dimenziósról a 3 dimenziós tervezésre. A háromdimenziós modell alapú tervezés lehetőséget ad arra, hogy a vasbeton szerkezetek BIM (Building Information Modelling) alapú terveit az idővel mint újabb dimenzióval kiegészítve, a virtuális kivitelezés folyamatába a zsalutervezés is bekerülhessen. Ezen új szemléletmód segítségével nem csak pontos és látványos tervek készülhetnek, hanem a virtuálisan modellezhető kivitelezés révén a részletekre figyelve már a tervezés fázisában felderíthetőek olyan apró hibák, melyeket ebben a fázisban elhárítva, jelentős időmegtakarítás érhető el a későbbi, valós kivitelezési folyamatban.
A 3D modellezés segítségével a jelenkor absztrakt építészeti alakzatai, továbbá akár a hagyományostól eltérő íves felületek zsaluzatának tervezése és megvalósítása is lehetséges úgy, hogy az adott 3D zsaluzati modell egy képernyőn megjeleníthető, sőt róla tetszőleges irányú (vízszintes, függőleges, de akár ferde síkú) metszetek generálhatóak. Az ilyen mélységű adatszolgáltatás lehetősége jelentős segítséget nyújt a zsaluzati előszerelő műhelyeknek (ezek a különleges formájú, egyedi zsaluzatok ugyanis többnyire műhely körülmények között készülnek).
Gyorsuló világunkban azonban ezen részletek hangsúlyossá válása mellett a tervezési idő nem, vagy csak kis mértékben növekedhetett. Ezt a célt szolgálták a 3D tervező programba integrált programozási egységek, melyek a zsaluzat kiosztásának egy részét automatizáltan teszik lehetővé . Egyszerűbb épületek zsaluzatának tervezése az automatikus kiosztás lehetőségének köszönhetően csekély idő alatt elkészíthető. Köszönhető ez annak is, hogy a zsaluzati tartozékokat, mint például a zsalukapocsot, tányéros anyát, tányéros orsót, vagy más hasonló elemeket, a tervező program automatikusan hozzárendeli úgy a modellhez, mint a készülő anyagjegyzékhez. Ezzel a segítséggel összeségében a tervezési idő lényegesen csökken, sőt, sok esetben akár a 2D tervezéshez képest is gyorsabbá válik a folyamat.
A kivitelezésben dolgozó mérnökök számára nagy segítség, hogy ezek a 3 dimenziós modellek egy okostelefon vagy táblagép segítségével tetszőleges helyen online is elérhetőek. Cikkünk olvasói az alábbi QR-kódokat követve telefonjukkal közvetlenül ki is próbálhatják az élményt.
Ez teszi lehetővé, hogy a felhasználó a megfelelő részletekről saját igényei szerint pontosabb információt nyerjen, illetve egészében láthassa, hogyan is fog felépülni az adott zsaluzat. A digitális technika arra is lehetőséget nyújt, hogy tetszőleges pontból akár 360°-os panorámafelvétel is készülhessen, mely bemutatja az összeállított zsaluzatot. A tervezési egyeztetések utáni módosítások nagyon gyorsan átvezethetőek a modellbe, és ezek természetesen azonnal megjelennek a mértékadó elemjegyzékekben is. Az ütemezések is elkülönítve jól bemutathatóak akár azoknál az összetett geometriáknál is, melyek esetén a 2D-s tervezés csak több metszettel is csak sejteti a zsaluzási koncepciót.
Az új technológia immáron a gyakorlatban is elérhető a MEVA zsaluzatokat alkalmazók számára, mellyel a kivitelezés gyorsítása mellett a zsalukészletek csökkentése is elérhető, tekintettel arra, hogy a legkisebb részletek is jól láthatóak már a tervezési időszakban.













Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.
Mintegy 1900 méterrel, első ütemben Rákospalota-Újpest vasútállomásig hosszabbodhat meg az M3-as metró. A beruházás során két új állomás épülne, a kivitelezést pedig Design & Build konstrukcióban készítik elő. A projekt megvalósításához ugyanakkor ingatlankisajátításokra és rendkívül szoros ütemezésre is szükség lesz.