Három szakember több évtizedes szakmai pályafutását ismerték el a MAÚT kiskőrösi rendezvényén.
Családi napot tartott Kiskőrösön a MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság.
A szeptember 10-i eseményt a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban a pandémiás időszak utáni első átfogó, a közúti és vasúti szakma egészét megszólító családi összejövetelnek szánták a szervezők.
Ennek megfelelően az ország egész területéről érkeztek a családok a rendezvényre: délelőtt közepére a múzeum nagy belső udvara megtelt a különböző korosztályok képviselőivel. A családi kikapcsolódást a különböző útépítő és karbantartó gépek, illetve eszközök mellett kialakított KRESZ-tanpálya, valamint számos további programlehetőség biztosította.
A családi nap megnyitójaként Thoroczkay Zsolt minisztériumi főosztályvezető és Nyiri Szabolcs a MAÚT elnöke köszöntötték a jelenlévőket. Ezt követően a MAÚT Aranymérföldkő díjak átadása következett. Utóbbi egy immár több mint 20 éves múltra visszatekintő szakmai életmű-díj a közúti és a vasúti közlekedésépítés területén.
Dr. Tóth Ernő okleveles építőmérnök, mérnöki doktor, a közúti szakigazgatás út- és hídszakági területein előforduló fenntartási és üzemeltetési feladatok terén végzett, sok évtizedes kiemelkedő elméleti és gyakorlati tevékenysége elismeréseként;
Szászi András okleveles útépítési és fenntartási üzemmérnök, a közúti szakigazgatás területén végzett sok évtizedes eredményes tevékenysége, kiemelten a közúti szakma muzeális értékű emlékeit bemutató gyűjtemény létrehozása és országosan ismert intézménnyé fejlesztése elismeréseként;
Virág István okleveles vasútépítési, hídépítési és fenntartási üzemmérnök, a MÁV pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese, a hazai vasúti pályainfrastruktúra működtetése és üzemeltetése terén kifejtett sok évtizedes eredményes munkássága elismeréseként vehette át a díjat.
A programban ezt követően a helyszínhez és a közelgő 200 éves Petőfi-jubileumhoz kapcsolódóan többek közt gyerekeknek szervezett Petőfi-versmondás, a városban található János vitéz Látogatócentrum interaktív kiállításának megtekintése, játékos úttörténeti vetélkedők, úthenger-vezetés, légvár és arcfestés szerepelt.
A nem titkoltan a közutas szakma népszerűsítését is megcélzó rendezvény végén a feladatokat megoldó gyerekek között sorsolták ki a családi nap nyereménycsomagjait.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.