Az energetikai felújításokból a felújító, a vállalkozó és az állami költségvetés is profitál.
A KSH lakásépítési adatai nem érték váratlanul az építőipart. A lakásépítés 2023. I. félévében tovább csökkent, 19 százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek, illetve az egyszerű bejelentésű lakásszám 39 százalékos csökkenése az elmúlt tíz év legnagyobb lejtmenete – olvasható az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közleményében.
Az ÉVOSZ 2023. év egészére, a múlt évi 20.600 új lakással szemben 17.000 lakóingatlan használatba adását prognosztizálta. A felépült új lakások meghatározó többsége községekben épült fel, melyet a lakásépítéshez kapcsolódó támogatások is ösztönöztek. A lakásállomány gyarapodását a használatba vett 7.353 új lakás mellett 825 megszűnt lakás alakította.
A meglévő lakásállomány száma − a 2022. évi népszámlálás adatai szerint − 4,6 millió volt, amelynek jelentős részére a műszaki állag elöregedése jellemző mind a fővárosban, mind pedig vidéken. Az energetikai elvárásoknak pedig ma már mintegy 80 százalékuk nem felel meg.
Az ÉVOSZ szorgalmazza a lakóingatlanok energiamegtakarítását célzó felújításokat, melyekből, mind a lakást felújítónak, mind az építőipari vállalkozásoknak, mind pedig az államnak, az állami költségvetésnek pozitív eredménye származik.
Ennek alátámasztására az ÉVOSZ számításokat végzett, amelyek alapján dolgozta ki a kamattámogatott hitelre, illetve a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó javaslatait − írta közleményében a szakszövetség.
A felújításoknál az a jellemző, hogy az összes költségen belül 40 százalék a felhasznált építési termékek, anyagok aránya és 60 százalék az élő munka, vagyis a munkadíj. Általánosságban a vállalkozási ár egyharmada kerül vissza a költségvetésbe (alapanyagok utáni ÁFA, munkadíj utáni adók, járulékok formájában).
Az ÉVOSZ maximum 5 millió forint nagyságrendű hitel mértékéig javasolja a kamattámogatást, évi 5 százalékos kamatláb alkalmazásával. Emellett szerintük lehetőséget kellene adni 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igénybevételére. Gépészeti felújításnál pedig további 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást tartanak szükségesnek.
A támogatásból többek közt egy 18 millió forint értékű ultrahang készüléket szereztek be, mellyel egyre komplexebb veleszületett szívfejlődési rendellenességeket tudnak vizsgálni.
Az idei Szabadics Ride Company Challengen nemzetközi licensszel rendelkező csapat is részt vesz, mellyel támogatói megállapodást köt az építőipari cég.