Az ágazat új, digitális ökoszisztémája egyre több területen mutatja meg magát, de nagy kérdés, hogyan válik ez kézzel fogható eredményeket hozó rendszerré. Egy meet up azoknak, akik a gyakorlatban szeretnék látni a BIM költségcsökkentő és egyéb áldásos hatásait.
Miként válik nap végén a drága BIM a legnagyobb megtakarítássá? Többek közt erre a kérdésre is választ ad a BuildEXT Kft. szervezésében megvalósuló építőipari meet up szeptember 13-án és 14-én Budapesten.
Az eseményen a beharangozója szerint az építőipar 4.0 által megadott irány lesz a középpontban, és hogy miként áll össze az ágazat új, digitális ökoszisztémája hatékonyan működő operációs rendszerré. Arra is keresik majd a választ, hogy mindehhez a változáshoz milyen össz-szakági workflow, AI technológia, illetve szervezeti paradigmaváltás szükséges.
Mindezt kézzel fogható eszközökkel igyekeznek majd átadni, miután
Az összegzésből az is kiderül, hogy az eseményt azoknak a beruházóknak, tapasztalt projektmenedzsereknek és senior tervezőknek szervezik, akik nyitottak a változásra és átfogó képet szeretnének kapni, hol jár az építőipar digitalizációja, és miként írja felül a hagyományos tervezési módszereket a digitalizáció.
„Régen a tervező rajzokat készített, mára a tervezőt integrátornak hívják és egy szofisztikált szoftverszinergiában információmodellt épít, amire applikációkat csatol és ez átalakítja a tervezés, a projekt menedzsment, az építés és az üzemeltetés folyamatát. Az eredmény az építőipar új operációs rendszere, új világszabvány, új állami szabályozás és a nap végén egy versenyképes, gyors és hatékonyan működő iparág”
– olvasható az ajánlóban.
A jövő szerdán este 6-kor kezdődő - továbbá a nagy érdeklődés miatt másnap, azaz jövő csütörtökön ugyanebben az időpontban szintén megrendezésre kerülő - eseménynek a ZenGarden Irodaház ad otthont a budai belvárosban, további részletek a linkre kattintva olvashatók.
Lapunk információi szerint az eredetileg szeptember 13-ra meghirdetett eseményre mindössze 48 óra alatt betelt a regisztráció, emiatt másnapra is meghirdetik a meet upot a szervezők, a túljelentkezést csütörtökre átirányítva. A csütörtöki eseményre ezen a linken lehet regisztrálni.
A támogatásból többek közt egy 18 millió forint értékű ultrahang készüléket szereztek be, mellyel egyre komplexebb veleszületett szívfejlődési rendellenességeket tudnak vizsgálni.
Az idei Szabadics Ride Company Challengen nemzetközi licensszel rendelkező csapat is részt vesz, mellyel támogatói megállapodást köt az építőipari cég.