A meghatározó magyar építőipari cég szakemberei ezúttal a bogrács mellett, a futballpályán és egy belvárosi futóversenyen bizonyították, hogy jó csapatként tudnak működni.
Kihívásokkal és izgalmakkal teli hétvégén van túl a WEST HUNGÁRIA BAU Kft., amelyek csapatai október 07-én szombaton Győrben is és Budapesten is rangos megmérettetéseken vettek részt. „A programok során a sport, a kötetlen jókedv és a csapatszellem mellett a közösségi összefogás és környezetvédelem is fontos szerepet játszott” – tudtuk meg Szikszai Zsanettől, a magyar magasépítő vállalat marketingvezetőjétől.
A szombati nap egyik eseménye az Építő Kupa és Családi Nap volt, ahol a hazai építőipar legnagyobb vállalatai mérhették össze tudásukat a futball és a gasztronómia területén. A rendezvényen több mint negyven generálkivitelező, út- és vasútépítő vállalat, valamint beszállítók vettek részt. A nap folyamán Foci Kupa és Főzőversenyek zajlottak, melyeket kísérőprogramok, élőzenekarok és egyéb szórakoztató tevékenységek egészítettek ki. A rendezvény kimondott célja - a versenyek mellett - lehetőséget teremteni arra, hogy a hazai építőipar különböző szereplői kötetlen helyzetben találkozhassanak és ismerkedhessenek egymással.
„Az WHB csapatai kiemelkedően szerepeltek a főzőversenyen, a közkedvelt zsűritrió (Vomberg Frigyes, Wolf András, Krausz Gábor) értékelése alapján abszolút első helyen végeztek mindkét kategóriában” – árulta el Szikszai Zsanett. A bográcsos étel kategóriában pörkölt borjút készítettek füstölt zeller dödöllével, a streetfood kategóriában pedig omlós császárhúst stíriai metélttel és fermentált kápia paprikával thai ízvilágban.
„Az abszolút első helyezés különösen nagy megtiszteltetés, hiszen közel 40 csapat finomabbnál-finomabb étke közül sikerült elérni ezt a fantasztikus sikert” – értékelt a marketingvezető.
2023-ban a BSE Sporttelepen az Építők Kupáját a KÉSZ Group csapata hódította el.
A másik fontos hétvégi esemény Győrben zajlott, ahol immár második alkalommal rendezték meg a WHB Zöld Futást, melyen névadó szponzorként természetesen a WHB is indított versenyzőket. A város központjában zajló rendezvényen különböző távok közül lehetett választani. „A megmérettetésen a WHB egy 18 fős csapattal vett részt, melynek tagjai az általuk választott távokon nagyon jó hangulatban, sikeresen teljesítették a kitűzött célt” – mondta el Szikszai Zsanett.
Hangsúlyozta, a WHB mindig is elkötelezett volt az egészséges életmód és a fenntarthatóság mellett. „Az aktív hétvége során a munkatársaink most közösen, egy csapatként tettek ezekért a fontos ügyekért, hiszen ezek az események lehetőséget nyújtottak számukra, hogy összegyűljenek, együtt mozogjanak és mellette támogassák a környezetvédelmi kezdeményezéseket is. Céges hitvallásunk, hogy minél többen vagyunk, annál nagyobb hatást érhetünk el, és ezt most meg is mutattuk a rendezvényeken” – összegzett.
Zárásként arra is kitért, a WHB csapata további hasonló események szervezését tervezi a jövőben, hogy tovább népszerűsítse az egészséges életmódot, valamint hozzájáruljon a közösség és a környezetvédelem fontosságának tudatosításához.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.