A Terrán idén ősszel játékra hívta a tetőfelújítás- vagy csere előtt állókat, ezáltal lehetőséget adva egy otthon tetejének arra, hogy új életet kezdjen.
A TETÖrténeted kampány keretében nem kellett mást tenni, mint hangot adni a régi tetőnek, és egy rövid sztorin, valamint képeken keresztül megmutatni, miért szeretne szebb lenni. A pályázatra több mint 70-en jelentkeztek, a legtöbb szavazatot begyűjtő szerencsés nyertest, egy fiatal párt pedig 2 millió forint értékben ajándékoz meg a tetőcserépgyártó a felújításhoz szükséges termékekkel - derült ki a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményéből.
A történetek különösen fontosak a Terrán életében, hiszen több mint 100 éves, magyar tulajdonban lévő családi vállalkozásként ezekből építkezik, értékrendjük alapjait pedig azoknak az embereknek köszönhetik, akik a történeteket írják. Nem véletlenül kapta a legújabb kampány a TETÖrténeted nevet.
A vállalat számára kiemelten fontos azok támogatása, akiknek a jelentős anyagi ráfordítással járó tetőcserére vagy felújításra kevesebb lehetőségük nyílna, éppen ezért szeretett volna számukra is támogatást nyújtani. A kezdeményezés keretében 2 millió forint értékben lehetett a felújításhoz szükséges termékeket nyerni a tető történetének és képeinek megosztásával.
Az 1 hónapos időszak alatt több mint 70-en játszottak, a beküldött ingatlanokra összesen közel 8600 szavazat érkezett.
„Örömmel tölt el bennünket, hogy pályázatunk nyertese egy olyan pár, akik az eljegyzési ajándékként kapott épületben életük egy új szakaszát kezdik majd meg, és egy olyan ház, ami bár sokat látott, azzal, hogy új tető kerül rá, szintén egy korszak szimbólumaként fog újjászületni”
– mondta Tóth Szabolcs, a Terrán regionális marketing igazgatója.




Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.