Az épületek és az építmények kivitelezései pozitívan, a speciális szaképítéséi negatívan járultak hozzá a számokhoz. A teljes 2023-as évre vonatkozó adatokat is összegezte a KSH.
2023 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – derül ki a KSH építőipari elemzéséből. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 6,0, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal csökkent - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése azonban 5,1 százalékkal nagyobb volt a novemberinél.
2023 decemberében az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 8,8, az egyéb építmények építésében 2,2 százalékkal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 13,6 százalékkal visszaesett.
A tavaly decemberben megkötött új szerződések volumene 0,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 0,1 százalékkal mérséklődött, az egyéb építmények építésére vonatkozóké pedig 2,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az építőipari vállalkozások december végi szerződésállományának volumene 23,5 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 20,2, az egyéb építményekre vonatkozóké 26,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2023 egészében az építőipari termelés volumene 5,0, ezen belül az épületek építése 5,6, az egyéb építményeké 3,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2022-ben. Az évben 11,2 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, ezen belül az épületekre kötöttek volumene 16,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 4,4 százalékkal esett vissza.
A negyedik negyedévében az építőipar termelői árai 9,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához mérten. Az építőipar ágazatain belül az egyéb építmények építésében és a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben hasonló mértékben (9,9 és 9,7 százalékkal), míg az épületek építése vonatkozásában kevésbé (7,7 százalékkal) nőttek az árak 2022 negyedik negyedévéhez képest
Az építőipar árai előző negyedévinél 1,0 százalékkal magasabbak voltak - tették hozzá a jelentésben.
Egy 2,5 köbméteres kényszer-keverővel, továbbá négy, egyenként 100 tonnás cementsilóval bővült a gyártási kapacitás.
Az MVM Hálózat több mint 200 kilométeres szakaszon fejleszti áramhálózatát, ennek a projektsorozatnak a részeként feszítették ki a Szentes közelében a Tisza felett 50 méteres magasságban átívelő távvezetéket is.