Sikeres buborékoltatási próba után, tovább folytatódnak az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep fejlesztései. Átalakítják a csatornaiszap fogadó létesítményt és a biológiai műtárgyak levegőztetett medencéiben modernebbre cserélik a szennyvíz-kezeléshez kulcsfontosságú levegőztető rendszert.
Több mint 10 ezer négyzetméteren, négy-négy és fél méter mély medencékben zajlik a munka Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából, a főváros nyolc városrészéből érkező szennyvíz kezelését végző Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen. A Colas Alterra Zrt. szakemberei négy ütemben új levegőztető rendszert építenek ki.
Az Újpesten található, 1980-ban megnyitott komplexum a IV., XV., XVI., XVII. kerületben keletkező teljes szennyvíz mennyiségen kívül, a legkorszerűbb tisztítási technológiával tisztítja a III., X., XIII., és XIV. kerületek egyes részeiről, valamint az elsőként említett városrészekkel határos agglomerációs részekről ide érkező csatornák vizét.
A létesítmény naponta átlagosan 130 ezer köbméter szennyvizet kezel, amely nyomán éves szinten 1500 köbméter szervetlen hulladék, továbbá közel 50 ezer tonna víztelenített iszap keletkezik.
A telep napi 200 ezer köbméter szennyvíz tisztítására képes.
Az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen a legkorszerűbb tisztítási technológiát alkalmazzák, ami és az iparági fejlesztések révén, folyamatos fejlesztésekkel jár. A komplexumba érkező szennyvizet szűrőrácsokon vezetik át, a mechanikus tisztítás során elsőként a darabos, valamint a zsíros és olajos szennyeződéseket távolítják el.
Az ülepítéssel a homokot vonják ki, majd egy újabb rácsszűrés után a szennyvizet az előülepítőkbe vezetik. Az úgynevezett eleveniszapos technológiával a szerves anyagokat, illetve a mocsarasodást előidéző növényi tápanyagokat – nitrogén, foszfor – távolítják el a vízből. Az iszap és a tisztított szennyvíz keveréke az utóülepítőkbe kerül továbbításra, ahol a tisztítást végző eleveniszap leülepedik.
A tisztított vizet végül a Dunába vezetik, a keletkezett iszapot a telep energiaigényét kiszolgáló biogáz üzemben, majd víztelenítést követően komposztként is hasznosítják.
A Colas Alterra Zrt. szakemberei az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep "A" biológiai vonalán, a levegőellátás korszerűsítésének I. ütemében a korábbi csődiffúzoros levegőztetőt a korszerűbb Flyght Sanitaire membrános technológiára cserélik le – ismertette portálunkkal a most zajló beruházás részleteit Kassai Zsófia. A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepének osztályvezetője hozzátette,
a fejlesztéssel hatékonyabbá teszik az eleveniszapos tisztításnál kulcsfontosságúnak számító levegőbevitelt, az új rendszer kisebb ráfordításokkal üzemeltethető és lényegesen kevesebb a karbantartási igénye a korábbi rendszeréhez képest.
A szakember kiemelte a szennyvíz kezelése során, a szerves anyagok és a nitrogén eltávolításához kulcskérdés az eleveniszapos medencék megfelelő oldott oxigén koncentrációjának biztosítása. Ez a folyamat energiahatékonyan korszerű levegőztető rendszerekkel valósítható meg.
Az „A” vonali biológia műtárgy 4 szekcióra osztható. Minden szekció, további négy nagy és négy kis levegőztetett térre tagolódik. Előbbiek egyenként 53,8 méter hosszú, 8,9 méter széles és 4,5 méter mélyek. A kisebb medence hosszúsága 19,9 méter míg a szélessége 8,9 méter a mélysége pedig 4 méter.
Az első korszerűsítési ütemben ezeknek a levegőztető medencéknek a teljes levegő beviteli elem cseréit végzik el a medencékben, a levegő mennyiség szabályozásához szükséges tolózárakkal együtt – tájékoztatta portálunkat Szilaski Ádám László.
A Colas Alterra Zrt. építésvezetője hozzátette,
a leürített medencék aljára, levegőztetett terekben telepítik az új rendszert. Kis medencénként 175m2, nagy medencénként pedig 472m2 felületen kell a rendszer csőrendszerét kiépíteni. Összesen mintegy: 10.352 m2- en zajlik bontás és telepítés.
A fejlesztési munkák idején természetesen a szennyvíztisztító telep folyamatosan működik. Az „A” vonali műtárgynak négy szekciója van, egyszerre csak egyet lehet leüríteni a levegőztető rendszer kiépítésének idejére, így a kivitelezést négy ütemre bontva valósítják meg.
Az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen az előülepített szennyvíz kb. 50-50%-ban szétosztásra kerül az „A” és a „B” biológiai vonal között, ahol tovább osztásra kerül 4-4 párhuzamos szekcióra. A szakemberek elsőként az A/4-es szekcióban telepítették az új levegőztető rendszert, ezzel a teljes eleveniszap medencetérfogat kb. nyolcada esett ki a munkavégzés idejére a telep teljes kapacitásából.
Hasonló helyzet a tervezett karbantartások időszakában is fennáll, így ez nem befolyásolja a létesítmény működését.
A munkaterület előkészítéséhez lezárták a szekciónál a ráfolyó zsilipet. Ezután fenékleürítő szivattyúkkal átemelték a szennyvíz és az eleveniszap keverékét a többi szekcióba. Majd tisztított szennyvízzel több alkalommal átöblítették a medencét, mielőtt elkezdődött a kivitelezés folyamata.
Az üres medencében elsőként elbontották a korábbi levegőztető rendszer elemeit. Ezzel párhuzamosan kiemelték a munkaterület alján maradt iszapos homokot és szálasanyagot.
Szilaski Ádám László elmondta, hogy a műtárgy méretei nem tették lehetővé a gépi takarítást, ezért öten-hatan csatárláncba rendeződve hólapátokkal és cirokseprűvel tolták ki a higított iszapos vizet a medence egyik végétől a másik végébe telepített két nagyteljesítményű mobilszivattyúhoz. A berendezések innen átnyomták a működő szekciókba a higított iszapot.
Szilaski Ádám László elmondta, az A/4-es szekcióban elkészültek az új levegőztető rendszer telepítésével és sikeresen lezajlott a buborékoltatási próba is, ami után ismét üzembe helyezik a medencét, vagyis újra feltöltik szennyvízzel és eleveniszappal.
Az új, korszerűbb rendszer 9 colos gumimembránokon át juttatja a levegőt a medencékbe, ahová szekciónként mintegy 3450 darab fejet telepítettek. A fejlesztéssel egyenletes buborékoltatási képet értek el, ami az oxigén beoldás hatásfokának javulását eredményezi.
A levegőztető PVC-ből készült gerincvezetékből és ebből elágazó ágvezetékekből áll. Utóbbiakba ragasztották be az úgynevezett tányérokat, amelyekhez lefogató gyűrűkkel rögzítették a gumimembránokat, amelyek szabályozottan juttatják az oxigént a medencékbe.
Az A/4-es szekció medencéje után a munkálatok az elsőhöz hasonló előkészítés után a két B-vonali szekcióval folytatódnak, majd ismét az A-vonalra térnek vissza a 3-as szekcióhoz. A korszerűsítés a tervek szerint legkésőbb 2025 augusztusában zárul le.
Péntektől ismét ünnepi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb karácsonyfájává.
Új tulajdonosa van a Tőzsdepalotának, készülnek a beruházásra.