A 8-10 évesre tervezett lefutású programban emellett többek között modernizálnák az energetikai rendszert, valamint a cső- és vezetékhálózatokat is. A képviselők átmenetileg az Agrárminisztériumba költözhetnek majd – 4-5 év múlva.
Egy évtizede ért véget a Országház homlokzatának felújítása, 2023 végén bontották el az állványokat a törvényhozásnak otthont adó, 1885 és 1904 között kialakított épület körül. Most arról érkezett hír, hogy a világszerte ismert Parlament 8-10 évesre tervezett lefutású belső felújítására is készülnek a Kossuth tér és környékén számos kormányzati műemléképület felújítását is koordináló Steindl Imre Program keretében. Erről Wachsler Tamás, a program vezetője nyilatkozott az InfoRádiónak.
Kifejtette: elrajtol az Országház felújításának előkészítő szakasza, amelyben a tervezésen kívül rengeteg különféle feltárás, vizsgálat kezdődik, hogy felmérjék az épület tényleges állapotát. Van még egy mintázásnak nevezett folyamat is, amikor egy sor díszítő elemnek elkészítik a modelljét, hogy eldönthessék, felhasználható lesz-e az újjáépítéskor, mondta el, majd összefoglalta: mintegy két év alatt
Ezt követően írják majd ki a tervezői tendert, ekkor az újjáépítők ismerni fogják már a részletes műszaki tartalmat, illetve a kivitelezés lehetséges árát is, melyről a végső szót majd a kormány mondja ki – mutatott rá a Steindl Imre Program vezetője, aki szerint a valódi tervezés ekkor indulhat majd el. Ez utóbbi folyamat időtartamára két évvel számol, de hangsúlyozta, ez csak becslés, mivel ennek kapcsán a műszaki tartalom ismeretében egyeztetéseket kell folytatni a munkálatok lehetséges résztvevőivel.
Ekkorra összeáll egy költségvetés, amit ismét kormánydöntéssel kell majd elfogadni, ezt követően kezdődhet majd el a kivitelezők kiválasztása
– mondta el Wachsler Tamás.
Összefoglalta még: a felújítás céljai között szerepel a hatalmas épület energiahatékonyságának növelése, ugyanis a rendszer alapötlete 130 éves, és gyakorlatilag 120 éve, megszakítás nélkül működik. Érthető tehát, hogy mostanra számos szempontból elavult, tehát korszerűsítésre van szükség. De például az Országházban egyáltalán nincs megoldva a hűtés sem, csak helyi megoldások léteznek – tette hozzá.
Szintén szükséges a teljes a teljes cső- és vezetékhálózat cseréje, modernizálni kell minden fal mögött található szerelvényt. Itt Wachsler Tamás külön hangsúlyozta, hogy
helyreállítják az Országház eredeti térstruktúráját, ugyanis például a kevésbé látványos helyeken számos utólagos elfalazás, leválasztás létezik, amiket szeretnének megszüntetni.
Maga a felújítás kivitelezésének mintegy 4 évesre tervezett időszaka alatt várhatóan az Agrárminisztérium épületében fognak ülésezni a képviselők
– derült még ki szavaiból (a Kossuth tér legrégebbi épülete a szomszédos Igazságügyi Palotával együtt jelenleg is felújítás és rekonstrukció alatt áll – a szerk.).
Végül, de nem utolsósorban, a beruházás egyik eleme az, hogy Munkácsy Mihály híres, 13,5 méter hosszú és 4,5 méter széles olajfestménye, a Honfoglalás kikerül az Országházból - mutatott rá még a Steindl Imre Program vezetője. A festményt jelenleg a Szépművészeti Múzeumban lehet megtekinteni, de idővel visszakerül a parlament Munkácsy-termébe, ahol viszont nem láthatja a közönség.
"Az az elképzelésünk, hogy az Agrárminisztérium épületében alakítunk ki egy olyan helyet, ahol méltó módon mutathatjuk be a képet. Egy olyan kiállítóteret szeretnénk létrehozni, ahol a fények, illetve a klimatikus viszonyok mind a kép hosszú távú megmaradását szolgálják. De ami még ennél is fontosabb, hogy bárki szabadon megnézhesse, nem úgy, mint most"
– fogalmazott Wachsler Tamás.
A Market-csoport által épített és üzemeltetett prémium irodaházban 950 négyzetmétert bérel a cég.
Két évszázados működés után 2009-ben állt le végleg a gazdasági élet az ikonikus erőműben, a nemzetgazdasági minisztérium szerint eljött az idő az újjáélesztésére.