Az EURO STRADA SRL nevű vállalat Románia építőipari piacának aktív szereplője.
Rendkívüli tájékoztatás jelent meg a Duna Group honlapján egy tervezett akvizícióról. A közzé tett rövid hírben a Duna Aszfalt Zrt. arról tájékoztatta a közvéleményt, a hitelezőit és a kötvénybefektetőit, hogy a cégcsoport Közép-Kelet Európai üzletfejlesztési terveinek végrehajtása keretében megállapodást kötött az EURO STRADA SRL nevű cég megvásárlására.
A vállalat Románia építőipari piacának aktív szereplője. A cégvásárlás végrehajtásához az illetékes román hatóságok engedélye is szükséges.
„A fenti tranzakció a Duna Group nemzetközi jelenlétének növekedését, az építőipari szakmában betöltött szerepének megerősítését, továbbá a magyar tulajdonú regionális középvállalati státusz elérését szolgálja”
– olvasható a rövid közleményben.
Közép-Európa meghatározó építészeti elismerését érdemelte ki a KÖZTI tervei alapján, a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjában megújult Varjaskéri templomrom; akárcsak a KÖZTI által tervezett Balatonfüred Konferencia és Apartmanház.
A BIG Architecture elnevezésű fórum építészeti díjaival ismerték el az Építési és Közlekedési Minisztérium megrendelésére épült és felújított biatorbágyi Innovatív Technikumot és Gimnáziumot, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumot, valamint a maglódi Vermesy Péter Általános Iskolát és Alapfokú Művészeti Iskolát.