A beruházásnak köszönhetően az ottani leányvállalat a kivitelezői munkák mellett már a fém- és acélszerkezetek, valamint légtechnikai elemek gyártásával is foglalkozik.
Március 6-án átadták a KÉSZ Csoport közel 2 milliárd forint értékű beruházásból létrehozott új gyártóegységét a romániai Várfalva községhez tartozó Bágyon, Torda mellett. A magyar cégcsoport közleményéből az is kiderült, a több mint 20 éve működő romániai leányvállalat az új egységgel bővíteni tudja tevékenységét. Mostantól a kivitelezői munkák mellett már többek között fém- és acélszerkezetek, valamint légtechnika gyártásával is foglalkoznak.
„A KÉSZ Csoport célja, hogy folyamatosan növelje a kapacitásait, így az elmúlt négy évtizedben a magyar piac mellett fokozatosan megjelent a vállalat a nemzetközi színtéren is, a cél pedig a régiós szinten is meghatározó szerep kialakítása”
– hangsúlyozza a közlemény, azt is kiemelve, hogy a cégcsoportnak jelenleg 5 országban vannak érdekeltségei.
Az új gyártóegység a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával, a Külpiaci Növekedési Támogatás program keretében jött létre. A zöldmezős beruházás összköltsége 1,8 milliárd forint volt, ebből több mint 761 millió forintra rúgott az állami támogatás mértéke, a fejlesztés pedig 13 új munkahelyet teremtett.
A gyártócsarnok mellett új gyártóeszközöket és technológiákat szerzett be a KÉSZ Romania, amelyek lehetővé teszik egy új tevékenység beindítását. Ezzel a beruházással a vállalat a kivitelezői munkák mellett már a fém- és acélszerkezetek, valamint légtechnikai elemek (csövek, idomok) gyártásával is foglalkozik, ezzel bővítve a piaci lehetőségeit. A KÉSZ Románia új gyáregysége Torda mellett, az észak-erdélyi autópályától mindössze másfél kilométeres távolságra található.
A 4500 négyzetméter alapterületű, modern ipari létesítmény korszerű gépekkel van felszerelve, ez az üzem a román piacon már több mint húsz éve jelen lévő KÉSZ Csoport első romániai gyártóegysége. A gyárban 16 alkalmazott dolgozik 30-nál több gépen, berendezésen, amelyek számát a jövőben tovább bővítik.
A beszámoló azt is kifejtette, hogy a KÉSZ Romania az építőipar egyik meghatározó vállalatává, a térség egyik jelentős szereplőjévé vált. Jelenlegi pozíciójában a társaság gyártócsarnokok, raktárak, üzemek, kereskedelmi épületek komplex kivitelezési munkálatait végzi el, emellett kiváló eredményeket értek el a műemlékek rehabilitálásában, az épített örökség felújítási munkálatain is.
Megemlítik, hogy a kolozsvári Szent Mihály templomot a felújítása után a rendkívül rangos Europa Nostra díjjal tüntették ki. Ugyanakkor a folyamatban lévő munkák között van például
Az átadón Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is részt vett. A politikus elmondta: ez az első azon projektek sorában, amelyeket magyarországi cégek valósítanak meg a magyar kormány támogatásával Románia területén.
Az államtitkár szerint a KÉSZ Csoportra az egész nemzet büszke lehet, a magyar építőipari vállalkozás külföldön a legkeményebb piaci körülmények között is óriási sikereket ér el.
"Ez a gyártócsarnok jelképezi a magyar kormány azon törekvését, hogy megerősítse a magyarországi cégek jelenlétét a Kárpát-medencében, Magyarország határain túl" - hangsúlyozta.
Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója beszédében leszögezte: a KÉSZ Romania kiemelt szerepet kap a KÉSZ Csoport kitűzött nemzetközi terjeszkedési céljainak elérésében és befektetéseiben.
Emlékeztetett, a 2001-ben alakult KÉSZ Románia a KÉSZ Csoport legsikeresebb külföldi egysége, amely visszaigazolja a cégcsoport nemzetközi terjeszkedésének létjogosultságát. Mára csaknem 200 munkatársa van, és nemcsak a magasépítési piacon van jelen, hanem bukaresti és kolozsvári projektjei révén az ingatlanfejlesztési piacon is.
"Az évek során az export piacainkon több kiemelkedő projektben vettünk részt, most pedig egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, és tovább erősítettük a jelenlétünket” - mutatott rá a vezérigazgató.
Albu István, a KÉSZ Romania vezetője azt a reményét fejezte ki, hogy a most átadott beruházással olyan új projektekben is részt tudnak venni, amelyekbe eddig nem sikerül fővállalkozóként bejutniuk. "A gyár úgy van tervezve, hogy könnyedén lehessen további gyártói kapacitásokkal bővíteni, rugalmasan reagálva a piaci igényekre" -tette hozzá. Úgy fogalmazott, a magyar céget Romániában a megbízhatósággal és minőséggel azonosítják, és a fennmaradáshoz a nehézségek közepette megbízható partnerekre volt szükség.
A Mapei felmérése szerint ugyan továbbra is sokan borúlátóan tekintenek az építőipari ágazatra, a szakemberek megítélése javuló tendenciát mutat.
A 135 éves múltra visszatekintő skandináv hátterű ingatlanfejlesztő Budapesten 2024 végén megkezdte a H2Offices irodakomplexum második fázisának beruházását.