A következő fél évtizedben 30 ezer lakás építését ebben a konstrukcióban tervezik.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére, az állami Nemzeti Tőkeholding (NTH) koordinációjával március 17-én elindul a Lakhatási Tőkeprogram – derül ki a lapunkhoz érkezett közleményből. Mint az NTH írja: a program a magánszemélyek lakáshoz jutását és az otthonteremtést támogatja az ingatlan- és építőipari aktivitás, ezáltal a lakáspiaci kínálat bővülésén és ösztönzésén keresztül.
A 200 milliárd forint keretösszegű tőkeprogram révén 5 év alatt közel 30 ezer lakás épülhet meg. A program iránti előzetes piaci érdeklődés minden várakozást felülmúlt, így a tőkeprogram megvalósítói a keretösszeg emelését is kilátásba helyezték. Így az induló keret további 100 milliárd forinttal, összesen 300 milliárd forintra történő megemelésére is sor kerülhet a jövőben.
A programmal, melyről már korában is beszámoltunk, ingatlanalapok ingatlanfejlesztésein keresztül célozza meg a lakáspiaci kínálat bővülését, a magánszemélyek lakáshoz jutását és az otthonteremtést. A program mintegy 800 - 1 000 milliárd forintnyi fejlesztést indíthat meg a lakáspiacon, segítségével 5 éves időtávon közel 30 ezer lakás épülhet meg – emelik ki az összefoglalóban.
A programra 2025. március 17. és március 24. között olyan hazai, jelentős tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkező piaci befektetési alapkezelők jelentkezhetnek nyilvános pályázat útján, akik 2024. december 31. napján legalább 25 milliárd forint vagyont kezeltek ingatlan- és/vagy értékpapíralapokban, vagy átlagosan együttesen legalább 25 milliárd forint jegyzett tőkéjű magántőkelapot kezeltek. Egy alapkezelő akár több alappal is pályázhat, így az alapkezelők alaponként legalább 5 milliárd forint, alapkezelőnként legfeljebb 20 milliárd forint tőkejuttatást kaphatnak az induló konstrukcióban.
A nyertes – meglévő vagy újonnan létrehozott – ingatlanalapok az elnyert tőkejuttatás 100%-át kizárólag magyarországi ingatlanbefektetésekre, ennek 80%-át pedig lakások, bérlakások, valamint kollégiumi épületek fejlesztésére fordíthatják.
A nyertes alapok a rendeltetésszerű felhasználás érdekében beszámolási kötelezettséggel bírnak az NTH felé, amely szankciókkal élhet a nem időarányos vagy nem megfelelő teljesítés esetén.
Három rangos díjat is nyertek a vállaltcsoport két ingatlanfejlesztő leányvállalatának projektjei a hazai ingatlanszakma egyik legmeghatározóbb versenyén. A BEM Center irodaház két kategóriában, a Kimpton BEM Budapest Hotel pedig egy kategóriában jeleskedett.
A zsűri 42 pályamű közül választotta ki a nyertes művet. A dinamikus formavilágú térplasztika a szecesszió, a kortárs építészet és a természet inspirációiból építkezik, így meghatározó eleme lesz az irodaház belső kertjének.