Tíz éve tartó együttműködést hosszabbít meg a két szervezet a lépéssel.
„Vannak partnerségek, amelyek túlmutatnak minden üzleti érdeken és valódi értékközösséget alkotnak. Pontosan ilyen a Market Építő Zrt. és a Mosoly Alapítvány kapcsolata: több mint tíz éve dolgoznak együtt azért, hogy a súlyosan beteg gyermekek ne csak testileg, hanem lelkileg is gyógyulhassanak” – fogalmazza meg az együttműködés lényegét a hazai építőipari cég lapunkhoz eljuttatott közleményében. A tájékoztatót annak alkalmából küldték ki, hogy most ismét egy fontos mérföldkőhöz érkezett ez az együttműködés: a Market újabb négy évre kötelezte el magát az alapítvány támogatása mellett.
A Mosoly Alapítvány olyan valós társadalmi problémára kínál hiánypótló megoldást, mint a beteg gyerekek lelki támogatása, amiről kevesen beszélnek, és amelynek területén kevés hiteles szereplő van jelen – hangsúlyozták, majd rámutattak: az alapítvány tevékenységével kétszeresen is segít, hiszen közvetlenül támogatja a gyerekeket, illetve szemléletformáló tevékenységével példát mutat és cselekvésre ösztönzi partnereit.
"A Mosoly-terápiák segítenek, hogy a gyerekek saját nyelvükön, azaz a játék, a mese, az alkotás nyelvén üzenhessenek fájdalmaikról, félelmeikről. Művészetterápiás foglalkozásainkon lehetőségük van feldolgozni a betegségük okozta traumát, így könnyebben gyógyulhatnak és eredményesebben térhetnek vissza kortársaik körébe is. Közel három évtizede vagyunk szemtanúi annak, ahogy a betegséggel küzdő gyermekek saját erejükben megerősödve eredményesebben néznek szembe a nehézségekkel – minket a Mosolynál ez motivál minden nap"
- mondta Adorján Katalin, az alapítvány vezetője.
A Market nemcsak anyagi támogatást nyújt, hanem közelebbi partnerként vesz részt a Mosoly életében. Elkötelezett résztvevője az alapítvány legnagyobb eseményének, az Art-Craft-Design jótékonysági aukciónak, amelyet idén már a 10. alkalommal rendeznek meg Spengler Katalin kurátori vezetésével. A Market idén 5. éve a rendezvény főtámogatója.
„A Mosoly Alapítvánnyal együtt dolgozunk egy olyan ügyért, amit méltán nevezhetünk társadalmi felelősségvállalásnak és úgy érezzük, ezzel valódi értéket teremtünk. A Market kiemelt stratégiai partnere a Mosoly Alapítványnak. Hosszútávú együttműködésekre törekszünk, mert hisszük, hogy a civil szervezetek számára a legnagyobb segítség, ha rendszeres adománnyal tervezhetővé válik a működésük, így hatékonyan tudnak a küldetésükre fókuszálni. Ezt a biztonságot nyújtja a Market a Mosolynak immár 10 éve”
– fogalmazott Nagy Edit, Market Építő Zrt. szponzorációs és CSR vezetője.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.