Az érintett családoknak nagy szükségük van az anyagi és esetenként mentális támogatásra.
Idén is hű maradt a hagyományokhoz a MEVA Zsalurendszerek Zrt., és nagyvonalú adományban részesítette a Gyógyító Jószándék – DMD-Izombeteg Gyermekek Alapítványát. A vállalat szerepe az intézmény életében kiemelkedő fontosságú, hiszen adományaival hosszú évek óta rendszeresen hozzájárul az alapítvány céljainak minőségi megvalósításához.

A 2002-ben létrehozott alapítvány célja, hogy megkönnyítsék a duchennes izombeteg gyermekek és családjaik életét. Ez a gyógyíthatatlan, fokozatosan romló állapottal jellemezhető izomsorvadás a fiúgyermekeket érinti. Nagy szükség van az érintett betegek és családtagjaik mentális és anyagi megsegítésére is.
Céljaik megvalósításához a szervezet folyamatosan keresi az anyagi forrásokat: pályáznak, jótékonysági koncerteket szerveznek, adók felajánlható százalékait várják, és a legnagyobb reményt a szponzorok adományaiban látják.
Az adakozók közt több építőipari kivitelező és gazdálkodó szervezet is jelen van. A MEVA Zrt.-től és a többi adományozótól kapott összegek többek közt az alábbi területeken és tevékenységekben kerülnek felhasználásra az alapítványnál:

Az Alapítvány a fenntartásához szükséges anyagi forrást a jótékonysági rendezvényekkel, a személyi jövedelemadó 1%-ával, pályázatokkal és magánszemélyek, cégek adományaival teremti elő. Nagy segítség nekik, hogy a társadalmi szerepvállalásban elkötelezett cégek fontosnak tartják a civil szervezetek munkájának támogatását.
Az alapítványban a kuratórium tagjai, a szervezők és a segítők is önkéntesek, akik térítésmentesen dolgoznak. A honlapon az alapítvány számlaszáma is megtalálható, ahová várják a további adományokat. További információk a www.duchenne.hu honlapon.
A lakhatás megfizethetősége mellett egyre fontosabbá válik az ingatlanok energiahatékonysága és hosszú távú használati értéke is. A korszerű társasházak tervezésekor ezért nem elegendő a jó hőszigetelésről és a modern nyílászárókról gondoskodni, a megfelelő beltéri levegőminőség ugyancsak alapvető szempont. A központi gépi szellőztetés szabályozott frisslevegő-ellátást, hővisszanyeréssel pedig kisebb energiaveszteséget tesz lehetővé, miközben a lakók komfortjához és az ingatlan értékéhez is hozzájárul.
A komfort és az esztétikus belső tér mellett a hatékony üzemeltetés is fontos szempont volt a felújítás után nemrég újranyitott SPAR áruházban, ahol a Lindab szellőztetési megoldásai járulnak hozzá az üzlet frisslevegő-ellátásához.