A koronavírus-járvány nem érinti a főváros közösségi közlekedését nagyban segítő, az ötös metró előkészítését szolgáló HÉV-projekteket.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy elindult a következő évtized legjelentősebb, a legtöbb budapesti és agglomerációs lakos közlekedését segítő beruházása. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) február 27-ei ülésén egyhangúlag támogatta a H5, H6 és H7 HÉV-vonalak, a pályák, a megállók, az utastájékoztatási rendszer teljes felújítását, a járművek cseréjét és a csepeli és a ráckevei vonal Kálvin térig való meghosszabbítását – vagyis távlatosan az északi és déli HÉV-vonalak Duna alatti összekötésével az ötös metró megépítését.
A H5-ös (szentendrei) HÉV vonalán modern, akadálymentesített, babakocsival, kerekesszékkel is használható, rendezett környezetű megállók és Békásmegyertől Szentendréig teljesen felújított vasúti pálya tervezése indul, amely a sebességkorlátozások megszüntetésével a mainál rövidebb menetidőt eredményez.
A H6-os ráckevei, valamint H7-es csepeli vonal is teljes felújítást, akadálymentesített megállókat, megújult utastájékoztatást, valamint újjávarázsolt állomásokat is kap. Megszűnnek a sebességkorlátozások, így nő a HÉV-ek sebessége, valamint új P+R parkolók létesülnek, Csepelen pedig az Erdősor utcáig hosszabbítják meg a vonalat.
A H6-os ráckevei és a H7-es csepeli vonalak a Közvágóhíd állomástól a föld alatt összefonódnak, a HÉV-vonalakat Boráros téri megállással a Kálvin térig meghosszabbítják, ami megteremti a csepeliek és a ráckeveiek számára is közvetlen belvárosi kapcsolatot.
Mindezen fejlesztések együttesen adhatják az 5-ös metró koncepciójának első ütemét, amelynek lényege a H5-ös, a H6-os és a H7-es HÉV összekötése a belváros alatt. Ennek köszönhetően létrejön egy észak-déli gyorsvasúti rendszer, amelyen a jövőben akár Esztergom, akár a Kunszentmiklós-Tass felől érkező elővárosi MÁV-vonatok is közlekedhetnek.
A munkák részeként az 5-ös metró koncepciójának befejezését jelentő új, az összekötő alagutat vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány készül, amely kijelöli a távlati fejlesztés nyomvonalát és megállóit.
A projektről nemrég egy olyan, térképként is szolgáló látványterv jelent meg, amely a fejlesztések déli részét mutatja be: a Közvágóhídnál összekapcsolódó csepeli és ráckevei HÉV-vonalak felszín alatt haladva a Boráros téren is megállva érnének el Kálvin térre.
A beruházás részeként a csepeli HÉV felszíni nyomvonalának kiváltása után új, Duna-parti sétányt terveznek a Boráros tér és a Déli Városkapu fejlesztési terület között, de a beruházás részét képezi a fejlesztés által érintett fontos budapesti közterek, csomópontok (Boráros tér, Közvágóhíd) rendezése is.
„A HÉV-ek felújítása és fejlesztése, távlatosan az északi és a déli HÉV-ek Duna alatti összeköttetését jelentő úgynevezett 5-ös metró gyorsabbá, kényelmesebbé, átszállásmentessé teheti hetente akár egymillió utas közlekedését, csökkenti a dugókat az utakon, javítja a budapesti levegőminőséget” - mondta korábban Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a napokban elmondta: a HÉV-projektek megvalósulását és finanszírozását valószínűleg nem érinti majd a koronavírus-járvány. Mint kifejtette, ezek a beruházások nagyrészt uniós forrásokból valósulnak majd meg, és nem várható, hogy a járvány miatti későbbi átcsoportosítás érintheti őket.
A cikk megjelenését a Budapesti Fejlesztési Központ támogatta.
7,7 milliárd forintos projektsorozat indul, ennek része a négy járóbeteg-ellátó központ felújítása is.
Péntektől ismét ünnepi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb karácsonyfájává.