Zöld Minimum és életciklus-szemlélet: szabályozási fordulat előtt állhat az építőipar

Az ÉVOSZ Fenntarthatósági Tagozata a megalakulása óta eltelt egy évben bővülő létszámú, aktív szakmai műhellyé vált, amelyhez a legjelentősebb, fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalati szereplők csatlakoztak – értékelte az eddigi időszakot Kálmán Péter.

 

 A tagozat vezetője szerint ez fontos visszaigazolás, ami azt mutatja:

„az építőiparban töretlenül erősödik az érdeklődés a fenntarthatóság, valamint az ehhez kapcsolódó szakmai és gazdasági előnyök iránt.”

A tagozat jelentőségét az is érzékelteti, hogy ez az ÉVOSZ első horizontális szerveződése, nem egyetlen szakterületet képvisel, hanem lefedi a teljes építőipari vertikumot. A tagok között beruházók, ingatlanfejlesztők, tervezők, építőanyag-gyártók, épületgépészek, építőanyag-kereskedők, kivitelezők, üzemeltetők és hulladékgazdálkodási szereplők is jelen vannak. Kálmán Péter szerint ez kulcskérdés, mert a fenntarthatóság egy épület teljes életciklusa során sem kezelhető egyetlen szereplő feladataként: a teljes értéklánc együttműködésére van szükség.

Öt munkacsoport, 27 kijelölt projekt

A megalakulás után a tagok javaslatai alapján projektlistát állítottak össze, ebből 27 olyan téma került kijelölésre, amelyekben három éven belül szeretnének előrelépést elérni. Jelenleg öt munkacsoport dolgozik konkrét projekteken: ezek között munkamódszerek kidolgozása, jogszabályi javaslatok előkészítése és kutatási feladatok is szerepelnek.

Három célt már tavaly megvalósítottak: kidolgozták a Zöld Minimum-javaslatot, a tagság bevonásával fenntarthatósági felmérést készítettek, és különböző szakmai együttműködéseket alakítottak ki.

Utóbbiak közé tartozik a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületével (Hungary Green Building Council, HuGBC) való együttműködés, amely keretén belül közösen dolgoznak az LCA, vagyis az életciklus-elemzés módszertanának kidolgozásán.
Az LCA-szemlélet egy termék vagy szolgáltatás teljes életciklusát vizsgálja, a nyersanyag-kitermeléstől kezdve a gyártáson, szállításon, használaton át egészen a hulladékkezelésig vagy újrahasznosításig. Kijelöli az életcikluson belül azokat a szakaszokat, amikor a legnagyobb környezeti terhelés keletkezik, és ezek csökkentésére beavatkozási pontokat határoz meg.   

 

A teljes életciklus-szemlélet mentén kell gondolkodni

Hazánkban nemcsak a beruházási döntéshozók – legyenek állami vagy magántőkés szereplők –, hanem a szélesebb társadalmi rétegek gondolkodásában is paradigmaváltásra van szükség.
 

Az LCA, vagyis a teljes életciklus-szemlélet meghonosítására nagy szükség lenne

– mondta a tagozat vezetője.
Nem mindegy, hogy egy fejlesztésnél a gyors értékesítés és a rövid távú megtérülés logikája érvényesül, vagy már a tervezésnél a hosszú távú energiahatékonysági, vízhasználati, élhetőségi és környezeti szempontokat is mérlegelik.

Más építőanyagok és gépészeti megoldások kerülnek előtérbe akkor, ha egy beruházó nemcsak az átadásig vagy az eladásig gondolkodik előre, hanem az épület teljes életciklusát veszi alapul.

A tagozat ezt prioritásként kezeli, ráadásul ez az irány egybeesik az Európai Unió céljaival is, ahol egyre hangsúlyosabban jelenik meg a teljes életciklusra vetített karboncsökkentés követelménye. Magyarországnak is alkalmazkodnia kell ehhez az irányhoz, ehhez azonban mérésre, adatokra és egységes módszertanra van szükség. A tagozat szakemberei ennek a módszertani háttérnek a megteremtésén dolgoznak. A piaci szereplőknek tudniuk kell, milyen módszerekkel számoljanak, és hogyan mutassák be az eredményeket, a hatóság pedig csak egységes mérési és számítási rendszer alapján tudja ellenőrizni ezeket.

 

A Zöld Minimum-javaslat jogi keretek közé helyezése áttörést hozhat

A szemléletváltáson túl a fenntarthatósági áttöréshez állami példamutatásra és stratégiai szintű elköteleződésre van szükség. Fontos jelzés, hogy a környezetvédelem önálló minisztériumi képviseletet kap, a beruházásoknál pedig a közösségi közlekedés és az integrált városfejlesztés kerül a fókuszba.

„Az igazi áttörést, valódi fordulatot azonban a jogszabályi változások hozhatják el, amelyekhez az ágazati szereplőknek is alkalmazkodnia kell. Ilyen lépés lehetne a Zöld Minimum-javaslatok bevezetése is, amelyek kötelező elvárássá tennék az állami nagyberuházásoknál a nemzetközi zöldépület-minősítési rendszerek és fenntarthatósági sztenderdek alkalmazását.”

A szemléletváltás következő lépése, hogy a fenntarthatóság témája már az alapfokú oktatásban megjelenjen, az egyetemeken pedig a megfelelő szakokon, kutatásokkal támogatva, magas szakmai szinten épüljön be a képzésbe.
Kálmán Péter hozzáfűzte, hogy a szakmai szervezeteknek is kiemelt szerepük van, hiszen fontos szakmai képviseleti, módszertani és edukációs munkát végeznek.

A hosszú távú haszon nem mindig ott jelentkezik, ahol a pillanatnyi gazdasági érték

A fenntarthatóság esetében sem kerülhetőek meg a pénzügyi szempontok. A tagozatvezető szerint külön kell választani a szereplőket és azok rövid, közép- és hosszú távú céljait. Egy eladásra építő ingatlanfejlesztőt nehéz meggyőzni arról, hogy egy épület 20–30 vagy akár 50 éves működését vegye figyelembe, de nem lehetetlen.

Hozzátette:

„a fenntarthatóságot célzó műszaki megoldások hosszú távon megtérülnek, sőt gazdaságosabbá és értékállóbbá tehetik az épületeket, mint a hagyományos szerkezetek vagy berendezések. A kérdés az, kinél jelenik meg ennek a haszna.”

A fejlesztőket szabályozással, ösztönzőkkel – adókedvezményekkel, támogatásokkal – lehetne ebbe az irányba terelni. Megfelelő beavatkozásokkal a hosszú távú fenntarthatósági célok rövidebb távon is megtérülővé tehetők. A fenntarthatósági szemlélet egyre inkább természetes elvárás azoknál, akik hosszú távú befektetésként vagy saját vállalati működésük részeként tekintenek az épületeikre.

 

Az időtálló ingatlanok értékesebbek és ezáltal eladhatóbbak lehetnek, és sok esetben ellenállóbbak a klímahatásokkal – például a hő- és csapadéksokkokkal – szemben. Emiatt a bankok és a biztosítók számára is kedvezőbb finanszírozási, illetve biztosítási célpontot jelenthetnek.
A lakáspiacon is erősödik a vásárlói tudatosság. A leginkább árérzékeny szegmensben ez még kevésbé meghatározó, azoknál viszont, akik hosszú távú lakhatásban vagy lakásbefektetésben gondolkodnak, már egyértelműen megjelenik a szempontok között az értéktartás és az alacsonyabb üzemeltetési költség.
 

Össztársadalmi érdek a fenntarthatóbb beruházások ösztönzése, hogy tartós, magasabb minőségű, értékállóbb és kedvezőbben működtethető épületállománya legyen az országnak.

A beton karbonlábnyoma az egyik legnagyobb kihívás

A szemléletformáláson túl prioritásként kezeli a tagozat a karbonlábnyom iparágon belüli csökkentését, a természetes építőanyagok nagyobb arányú használatát és az újrahasznosítás erősítését. Az építőiparban a körforgásos gazdálkodásnak még jelentős tartalékai vannak. Világszerte jelentős kutatások folynak a beton összetevőinek részleges kiváltására, illetve alacsonyabb karbonlábnyomú megoldások alkalmazására. A cementalapú termékekhez és a betonszerkezetekhez kapcsolódik a legnagyobb károsanyag-kibocsátás.

 

A dekarbonizációban nagy előrelépést jelentene, ha az állami közbeszerzésekben az ajánlott épületszerkezetek karbonlábnyoma is értékelési szempont lenne.
Kálmán Péter hozzátette:

Magyarországnak az európai uniós szabályozási irányokhoz igazodva 2030-ra el kellene jutnia oda, hogy az életciklus-alapú karbonlábnyom-számítás az építési engedélyezés része legyen. Ehhez konkrét csökkentési céloknak vagy teljesítményszinteknek is kapcsolódniuk kellene.

A tagozat egyik munkacsoportja a tervek szerint idén elkészül egy új tender- és versenyeztetési módszertannal. A módszertan a beruházóknak, a fejlesztőknek és a kivitelezőknek adna segítséget ahhoz, hogy fenntarthatósági és karboncsökkentési szempontból is értékelni tudják az ajánlattevőket, az alvállalkozókat és a beszállítókat.

 

Természetes építőanyagok és körforgásos szemlélet

A természetes építőanyagok használatának támogatása ugyancsak egy kiemelt feladat a karboncsökkentési törekvések elérésében. Kálmán Péter nagy lehetőséget lát a faszerkezetekben, valamint a természetes alapanyagú hőszigetelések, festékek, oldószermentes felületkezelők és burkolatok alkalmazásában. A tagozat együttműködésre készül a Soproni Egyetemmel is, ahol a Magyarországon honos fafajták építőipari hasznosítását is kutatják.
A fenntarthatóság ugyanakkor nem csak az anyagválasztásról szól. Legalább ilyen fontos az energiafelhasználás csökkentése, valamint az építőipari hulladék és az építőanyagok újrahasznosításának kérdése. Cél, hogy már a tervezéskor szempont legyen a szerkezetek későbbi szétszerelhetősége és újrahasznosíthatósága.

 

A meglévő épületek újrahasznosítása kulcsterület

Sürgető feladat a meglévő, használaton kívüli épületállomány fenntartható újrahasznosítása is. A funkcióváltás, például az irodaházak lakásokká alakítása műszakilag és pénzügyileg is összetett feladat. Egy irodaház tartószerkezeti rendszere, homlokzata, gépészeti kialakítása sokszor egészen más logikára épül, mint egy lakóépületé. A lakásokhoz szükséges fürdőszobák, konyhák, erkélyek vagy teraszok utólagos kialakítása jelentős költséggel járhat, sőt bizonyos esetekben statikailag sem megoldható. A fejlesztők főleg akkor vállalják az ilyen átalakításokat, ha az épület jó lokációban található, mert az ingatlan értékét továbbra is nagyban a helyszín határozza meg.

A vállalatok már érzik: ez versenyképességi kérdés

A tagozat tavaly fenntarthatósági felmérést is készített az ÉVOSZ tagvállalatai körében. Ebből kiderült, hogy a versenypiacon aktív cégeket élénken érdekli a fenntarthatóság témája. A válaszadók mintegy háromnegyedénél már van valamilyen mérés, tanúsítvány vagy irányítási rendszerbe épített fenntarthatósági elem, több mint 60 százalékuk pedig vállalati szintű fenntarthatósági stratégiával is rendelkezik.

A szándékok terén kedvező a kép, a megvalósítás szintje azonban még nagyon eltérő. Kálmán Péter úgy látja,

a vállalatok egyre inkább versenyképességi kérdésként tekintenek a fenntarthatóságra. Érzékelik, hogy a fenntarthatóság a fiatalabb generáció megszerzésében és megtartásában, a projektfinanszírozásban, valamint a befektetői elvárások teljesítésében is versenyelőnyt jelenthet.

Sok cégnél emellett belső, értékalapú igény is megjelent a fejlődésre. A nagyvállalatok könnyebben tudnak központi programokat indítani, külön felelősöket kijelölni erre a területre. A kisebb cégek ugyanakkor a rugalmasságukból profitálhatnak: ha a vezető elkötelezett, gyors, gyakorlati eredményeket tudnak elérni.
Kálmán Péter kiemelte, hogy a Fenntarthatósági Tagozat egyik legfontosabb feladata a jó példák összegyűjtése és bemutatása – legyen szó vállalati működésről vagy konkrét projektekről. Emellett olyan munkamódszereket is kidolgoznak, amelyek gyakorlati segítséget adhatnak a cégeknek.

 

Az üzemeltetőt már a tervezés elején be kell vonni

Pozitív példák most is vannak állami és magánberuházásoknál egyaránt. A Liget Budapest beruházásnál például már a tervezés indulásakor rendelkezésre állt üzemeltetési, energetikai, közmű- és smart koncepció. A projektben magas nemzetközi zöld minősítési célokat is kitűztek, és a fejlesztés BREEAM Communities-minősítést szerzett.
Az Óbuda Group gyakorlatából további példaként említette a Volvo központi telephelyét és szervizközpontját, ahol megrendelői elvárás volt a fenntarthatósági célok teljesítése és a közel nulla energiaigényű működés.

 

 A MOL Campus esetében két nemzetközi minősítési rendszerben is a legmagasabb szintet érték el. A projektben a vízfelhasználás, a komfort, a fényszennyezés és több más fenntarthatósági szempont alapján is előremutató megoldások valósultak meg.

 

A projektek utánkövetése fontos visszacsatolás, mert csak így derül ki, hogyan működnek a fenntarthatósági megoldások a hétköznapokban. A Liget hosszú távú beruházási programjánál vannak visszajelzések, és a beruházóval közösen adatokat is elemeznek.

A szemléletváltás része, hogy az üzemeltetési szempontokat már a beruházások előkészítésekor be kellene vonni. A hosszú távú előnyök akkor jelennek meg igazán, ha a gépészeti, elektromos és energetikai rendszereket már a tervezési program szintjén az üzemeltetés igényeihez igazítják.

 

Nem elég építeni: reziliensebb városokat kell létrehozni

Kálmán Péter kitért arra is, hogy a tagozat foglalkozik a városi infrastruktúrák alkalmazkodóképességével: a zöldfelületek növelésével, a burkolt felületek csökkentésével, a vízmegtartással, az árnyékolással és a városi átszellőzés biztosításával. A városoknak hosszú távú klíma- és fenntarthatósági stratégiára van szükségük, amelyet a településszerkezeti tervekben is érvényesíteni kell.

Lényeges kérdés, hogy a település- és várostervezés visszakapja a rangját. A hosszú távú városszerkezeti terveknek egyértelműen definiálniuk kell, a lakófejlesztések lehetséges területeit és infrastrukturális feltételrendszerét. Fontos, hogy ezeket kiemelt beruházásokkal ne lehessen felülírni, hiszen egy-egy beépítési korlátozás mögött sokszor légfolyosó, átszellőzési útvonal vagy a környék élhetőségét biztosító zöldfelület védelme áll.

A tagozat vezetője emlékeztetett, az elmúlt évtizedekben is nagyon sok példa volt, hogy  településfejlesztési szerződéssel a város vagy az önkormányzat és a magánfejlesztő megállapodtak a közműfejlesztésekben vagy az intézményfejlesztésekben.
Kálmán Péter szerint az építőiparban a fenntarthatósági áttöréséhez arra van szükség, hogy a szakmai tudás, a jogszabályi környezet, a beruházói felelősségvállalás és a pénzügyi ösztönzők egy irányba tereljék az ágazatot.