Speciális törmelékfogók és rézsűvédelmi rendszerek kiépítésével csökkentené a MÁV a 70-es számú vasútvonal Nagymaros és Szob közötti, omlás- és csúszásveszélyes szakaszán fennálló kockázatokat. Közel 19 ezer négyzetméternyi rézsűt érintene a beavatkozás.
Közbeszerzési eljárást írt ki a MÁV Pályaműködtetési Zrt. a festői szépségű Dunakanyarban futó 70-as vasútvonal kritikus szakaszának megóvására. A vasúttársaság 3 milliárd forintos keretmegállapodást kötne a klímaváltozás hatására felgyorsuló eróziós kockázatok mérséklésére.
2022 júniusában az intenzív esők nyomán a Szent Mihály-hegyről mintegy 10 ezer köbméter sár- és kőlavina zúdult a 70-es vasútvonalra. A Dömösi átkelésnél a sziklatörmelék és a hordalék 1700 méteres szakaszon borította be a vasúti pályát. A helyreállítás során újjáépítették a felsővezetéki rendszert, valamint helyreállították a rézsűt és a támfalat.
A mostani közbeszerzés a kockázatok mérséklésére irányul. A 484 méter magas Szent Mihály-hegy a Dunakanyar egyik meghatározó természeti képződménye: bár tájföldrajzilag a Börzsönyhöz sorolják, valójában a kialakulását tekintve a Visegrádi-hegység vulkáni rendszeréhez tartozik.
A klímaváltozás, a villámárvizek és a korábbi bányászati tevékenység hatására 2010 után felerősödtek az eróziós folyamatok. A kiírás alapján a megrendelő kilenc eróziós völgyben kérheti a védelmi rendszer és a rézsűvédelem kialakítását. A teljes védett terület nagysága 18 900 négyzetméter.
A Nagymaros és Szob közötti pályaszakasz védelmét előregyártott, a finom és durva törmelék megfogására alkalmas speciális szerkezetek telepítésével erősítenék meg. Az egyes eróziós völgyekben eltérő arányban kell hordalékfogókat és hálókat telepíteni. Egy-egy beszerzési igény átlagosan 1500 négyzetméternyi rézsűfelület védelmét érintheti.
Keresik a kivitelezőt 45 új parkolóhely kialakítására Budapesten, a XIV. kerületi Zsivora parkban. A beruházás számos klímavédelmi megoldást is tartalmaz: a csapadékvíz helyben hasznosítását, a zöldfelület rendezését és a park megóvását.
A home office ösztönzésével is próbálták enyhíteni az energiaválságot Magyarországon, ám - nem az üres, hanem az okosan működő épület energiatakarékos. Tartós eredményt az épületgépészet rendszerszintű, a tényleges használathoz igazodó működtetése hozhat az irodai, az ipari és a lakossági szektorban egyaránt. Egyre sürgetőbb, hogy az épületek csak ott és akkor használjanak energiát, ahol és amikor arra valóban szükség van. A Lindab légtechnikai rendszerei ezt a szemléletet képviselik, mérhető eredményekkel alátámasztva.