A vasútállomás átépítésével, új buszpályaudvarral és parkolókkal alakíthatja ki a közlekedési csomópontot a Generál Mély- és Magasépítő Zrt.
Még 2020-ban írtunk Kőszeg intermodális csomópontjának (IMCS) tervezéséről. Hosszú idő telt el, mire végre tavaly szeptemberben kiírták a kivitelezés közbeszerzését. Most pedig arról számolhatunk be, kiválasztották a kivitelező vállalatot, indulhat a kivitelezés. 23 hónapja lesz a Generál Mély- és Magasépítő Zrt. munkatársainak megvalósítani a kőszegi vasútállomás komplex fejlesztését.
A nagyjából 2,5 milliárd forintos beruházásban a vasútállomás területén, a felvételi épület és a vágányok között új helyi és helyközi autóbuszpályaudvart hozhatnak létre a GYSEV Zrt. projektjében létrejött közös vonat-autóbusz peron meghosszabbításával, melynek eredményként további hat le- és felszállást biztosító kocsiállás jön létre a már korábban megvalósult kettő mellett.
A közös peronon három fedett utasváró és egy zárt, fűtött-hűtött peronváró is épül.
A vasút melletti, erdészeti területen új, 95 méter hosszú közutat alakítanak ki, a közös peron meghosszabbításától a 87-es főút csatlakozásig. A pályaudvar dél-nyugati irányból a 87-es út felől lesz közelíthető meg és az új közút igénybevételével lehet majd elhagyni.
54 férőhelyes P+R parkolót építenek a területen található 252 méteres iparvágány és a mellette álló raktárépület elbontásával. A vágány elbontásával együtt a kitérő elbontása is szükséges, amelynek következtében a kitérőágban 34 méternyi folyóvágány építése, és 70 méteren vágányszabályozás is szükséges. A parkolóban három mozgáskorlátozott várakozóhelyet alakítanak ki.
A Vasútállomás utcán keresztül lehet majd megközelíteni a P+R parkolót, amely a 87-es úttól a felvételi épületig új nyomvonalon átépül 54 méteres hosszon.
Jelzőlámpás irányítású csomópont és három új gyalogos-átkelőhely is segíti majd az állomás megközelítését, ahol a felvételi épület előtti területen, az útpályával párhuzamosan hét K+R parkolót is létesítenek. A Szombathelyi út – Rákóczi F. utca – Vasútállomás utca – Alsó krt. csomópontban tervezett jelzőlámpás kereszteződés forgalmának csökkentése érdekében tehermentesítő utat építenek majd a Pogányi utca és Cáki út között, összesen 524 méteren, amelyhez egyoldali, önálló, 1,5 méteres járdát is létesítenek.
Az autóbusz kihajtótól északra tíz autóbusz tárolására alkalmas autóbusztárolót hoznak létre, az itt létesülő új közút és a 87-es főút csatlakozásánál egy jelzőlámpás csomópontot építenek ki két új gyalogátkelőhellyel, emellett 390 méteren megújítják a 87-es utat is.
A kőszegfalvi kerékpárutat bekötik az intermodális csomópontba a 87-es út jobb oldalán, valamint átvezetik a főúton, és csatlakoztatják az önkormányzati beruházásban megvalósuló kerékpáros hídhoz.
A tervezett 391 méter hosszú gyalog- és kerékpárút a közúti átjárótól elválasztva, külön keresztezi a vasúti vágányt, ahol egy 3,6 méter széles kerékpáros-és gyalogos vasúti átjárót létesítenek, a vágányzónában gumielemes burkolattal. Az átjáró miatt változik a sínkiosztás, így a vasúti pálya síncseréjére és szabályozására is szükség lesz egy hangosbemondó oszlop áthelyezése mellett.
A Vasútállomás utca és a végállomásra vezető út csatlakozása között, a közös gyalog- és kerékpárútból ágazik majd ki az állomásépület melletti, GYSEV Zrt. által kialakított B+R tárolóhoz vezető, 47 méter hosszú, kétirányú kerékpárút.
A vasútállomás felvételi épületének egyes belső tereit is átalakítják: a MÁV Személyszállítási Zrt. számára zárt irodai blokkot (forgalmi iroda, pihenő, pénzleadó, stb.) hoznak létre, de az utasforgalmi váróterem és szociális blokk is megújul (összesen 183 m2-en).
A környék zöldfelületeit is megújítják, a vasútállomás felvételi épülete előtt egy park is létrejön.
Itt füvesítésre lesz szükség 3947 m2-en, illetve 8285 növény telepítésére.
Egy óriásberuházást dokumentálni mindig különleges élmény, kiváltképp, ha olyan perspektívából lehet bemutatni, amilyenre korábban nem volt lehetőség. A Paksi Atomerőmű feletti légtérzár miatt a Radnóti-vers sorai esetünkben kissé sántítanak: mi nem repülő-, hanem emelőgéppel emelkedtünk az atomerőmű-építkezés fölé. A látvány így is lélegzetelállító volt.
Nemcsak beruházóként, hanem generálkivitelezőként is részt vesz a SZABADICS Építőipari Zrt. Balatonföldváron a Regatta Residence projekt megvalósításában. A 39 lakásos prémium lakópark építésének egyik legfontosabb szakaszát, a vasbeton szerkezet építését is saját leányvállalati háttérrel, a SZABADICS Szerkezetépítő Kft.-vel valósítják meg.