Közel 1,8 milliárd forintból épül sportcsarnok Mosonmagyaróváron - mondta a város polgármestere a komplexum szerdán tartott alapkőletétele után az MTI-nek.
Árvay István (Fidesz-KDNP) részletezte: a közel húsz éve megálmodott sportcsarnok építésére az állam önrész-pótló támogatásként 240 millió forintot adott, a fennmaradó összeget a helyi vállalkozásoktól befolyó társasági adóból fedeznék. Hozzátette: az önkormányzat a folyamatos építkezés biztosítására 200 millió forintot elkülönített a költségvetésből.
A mintegy 1300 ember befogadására alkalmas komplexum optimális esetben jövő tavaszra készül el, de ha elhúzódik a folyamat, mert a társasági adó lassabb ütemben érkezik be, jövő év őszére mindenképp el fog készülni - tette hozzá a polgármester.
Elmondta azt is, hogy a sportcsarnokban szabvány méretű kézilabdapályát alakítanak ki, azon NB I-es mérkőzéseket is játszanak majd, de a küzdőtér átalakítható lesz kosárlabda- és röplabda-találkozók lebonyolítására is.
A lelátón fix ülőhelyen mintegy ezer ember foglalhat majd helyet, de a befogadóképességet szükség esetén mobil lelátókkal bővítenék.


Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.