Közel 380 millió forintból újul meg a Sas, a Ferenczy István, a Városház és a Párisi utca Budapest ötödik kerületében. A munka már az összes helyszínen elkezdődött és őszre zárul le.
Budapest belvárosának önkormányzata a tavalyi Szervita téri munkálatok után idén is folytatja az V. kerület utcáinak felújítását. A főváros szívében a nyáron négy utca átépítését végzik el.
A Sas utca végének munkálatai már májusban elkezdődtek. A beruházás során a járdát elegáns és kopásálló porfír anyagú lapkő-burkolattal, az útpályát porfír kiskockakővel, a parkolósávot bazalt nagykockakővel burkolják le, amely illeszkedik a történelmi környezethez. A felújítás egészen a Szabadság térig tart. A projekt teljes körű kivitelezési munkáinak elvégzését 82,2 millió forint értékben a budapesti EU-Line Építőipari Zrt. nyerte el.
A korábban lezárult Belváros új Főutcája projekt keretén belül már átépült a Ferenczy István utca egy része, most az utca további szakaszának megújítására is sor kerül. A munka itt is május óta zajlik, s várhatóan a nyár végéig tart. Ezalatt a járda természetes mészkő, az útpálya pedig gránit burkolatot kap. A gyalogosok az autós forgalomtól elkülönítetten, kiemelt járdán sétálhatnak majd. A felújítás során a forgalomirányító táblákat és hulladékgyűjtőket is kicserélik. A közbeszerzési eljáráson a Ferenczy István utca esetében a gödöllői székhelyű Penta Általános Építőipari Kft. nyert, 97,3 millió forintból végzi el a felújítást.
Július 11-én indultak el és a tervek szerint ősszel fejeződnek be a Városház és Párisi utcákat érintő munkálatok. A Sas utcához hasonlóan a járdában porfír lapkő burkolat lesz, az útpálya és a parkolósáv pedig új aszfaltburkolatot kap. Felújításra kerülnek a forgalomtechnikai elemek, szegélyek, utcabútorok. Itt szintén a Penta Általános Építőipari Kft. adta a nyertes ajánlatot, a két utcán elvégzendő munkálatok összesen 198,3 millió forintba kerülnek.
A Párisi utcában a Fővárosi Gázművek Zrt. már korábban elkészült az elavult gázvezetékek cseréjével, a Városháza utcában pedig az útépítési munkálatokkal párhuzamosan cseréli a vízvezetékeket nagyobb keresztmetszetűre a Fővárosi Vízművek Zrt.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.