A Somogy megyei településen július elején adták át az aszfaltkeverő telepet, ahol 20 ezer tonna aszfalt gyártását tervezik még ebben az évben.
Elkészült a Colas Út Zrt. legújabb aszfaltkeverő telepe Kéthelyen. A több mint 600 millió forintos beruházás megvalósításáról 2015 utolsó heteiben született döntés, s márciusban kezdődtek meg a munkálatok. 2016. július 4-én ünnepélyes keretek között megtörtént a szalagátvágás.
A beruházás teljes egészében önerőből valósult meg. A keverőtelephez tartozik:
A korszerű keverőtelepen recycling rendszer is működik, azaz mart aszfalt újra hasznosítására is képes. A cég magyarországi telephelyei közül Kéthelyen alkalmaznak először szénpor égető rendszert hőenergia előállítására, mely a legkevésbé környezetkárosító.
A stratégiai szempontból is fontos helyszínen az év második felében már 20.000 tonna aszfalt legyártását tűzte ki célul a Colas. A telep nem csak a nagy cégeket szolgálja ki, hanem a kisvállalkozókkal is szeretne jó kapcsolatot és versenyképes árakat kialakítani.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.
Kibontott patakkal, vízi attrakciókkal és klímasemlegességre való törekvéssel alakíthatják át Miskolc Szent István terét – indulhat a tervezés.