Új épületszárnnyal, benne három tanteremmel bővült a Laky Ilonka Általános Iskola.
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében az ecseri Laky Ilonka Általános Iskola diákjai új termekben kezdhetik a tanévet. A település iskolájának tanteremfejlesztését a diákok létszámának folyamatos bővülése indokolta, a beruházást augusztus 23-án adták át.
A 100 millió forintot meghaladó állami beruházás során új, 3 tanteremből és egy csoportszobából álló épületszárnyat húzott fel a JUKO Építőipari Kft. A kiemelt fejlesztés teljes egészében költségvetési forrásból ment végbe, az önkormányzatnak nem kellett önrészt vállalnia.
Pest megyében az ecseri beruházás mellett több tanteremfejlesztés zárult le tavaly Diósdon, Dunaharasztin, Dunakeszin, Nagykovácsiban, Sződön, Telkiben és Vácdukán.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.