2019.07.21, Vasárnap
Közel félmilliárd forintból újultak meg Veresegyház óvodái

Közel félmilliárd forintból újultak meg Veresegyház óvodái

mti

2016.08.17. 13:09 - Admin

A két beruházás 220 kisgyerek körülményeit javítja a Pest megyei városban.

Hirdetés

Az önkormányzati forrásból fedezett fejlesztések részleteiről Veresegyház polgármestere, Pásztor Béla (független) számolt be az MTI-nek.

 

Tornaszobát és sószobát is kapott a Széchenyi téri ovi

az 1994-ben épült Széchenyi téri óvoda modernizálásának, bővítésének fő célja az volt, hogy mind a hat csoport a földszinten kapjon helyet, eddig ugyanis kettő a tetőtéri helyiségekben működött.

A beruházásban két új foglalkoztató és kiszolgáló helyiségek épültek a szeptembertől 120 gyereket fogadó intézményben. A 695 négyzetméteres új részben ezen kívül tálalókonyhát, orvosi szobát, elkülönítőt, logopédus-, és sószobát, valamint tornaszobát is kialakítottak. Összesen 1700 négyzetméterre nőtt az óvoda beépített alapterülete.

A nettó 201 millió forintos fejlesztésben új kert épült, és parkolókat is kialakítottak, valamint új játékokat is vettek

 

Termálvíz fűti a Lévay utcai óvodát

A 100 kisgyereket fogadó Lévai utcai óvodára nettó 206 millió forintot költött az önkormányzat. A régi szárnyban két foglalkoztatót, tornaszobát, valamint tálaló konyhát és kiszolgáló egységeket alakítottak ki. Az új épületrészben három csoportszoba, illetve öltöző- és vizesblokkok kaptak helyet.

Az óvoda teljes belső berendezése is megújult, és 15 jármű számára alkalmas parkoló is létesült. Az intézmény fűtéséről és melegvízellátásáról a korábban kiépített termálvezeték felhasználásával kialakított hőközpont gondoskodik.

 

A saját pénzből finanszírozott két önkormányzati projekt bruttó értékben közel 500 millió forintot tett ki együttesen.

Mi épül?Veresegyházóvodafejlesztés

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés