Intézmény- és útfelújítások kezdődnek Salgótarjánban, a beruházások során kiemelten figyelnek a peremkerületekre. A város 9,2 milliárd forintos kerettel rendelkezik a TOP-ban.
Korszerűsítenek hét óvodát és új bölcsődei helyeket is létesítenek a nógrádi megyeszékhelyen - jelentette be Fekete Zsolt, a város MSZP-s polgármestere pénteken, a zagyvarónai Vadvirág óvodánál tartott sajtótájékoztatón. Elkezdődött a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklus támogatásainak felhasználása.
A felújítandó intézményeket azért választották, mert elavult bennük a fűtési rendszer, nem megfelelő a szigetelés és tönkrementek a csövek. Arra is odafigyelnek, hogy mennyien veszik igénybe az adott szolgáltatást, épületet, utat, nem elhanyagolva a peremterületeket. A zagyvarónai óvodában, amit a Gelka System Kft. 148 millió forintból újít meg 2017 első negyedévére, már zajlanak a munkák. További hat óvodát más-más keretből újítanak fel, jelenleg 267 millió forintos megítélt támogatás áll rendelkezésre erre a célra. A belvárosi, legnagyobb létszámú óvoda esetében eddig 77 millió forint pályázati pénzről született döntés, ott a rekonstrukcióval párhuzamosan bölcsődei szobákat is kialakítanak. A Csokonai út felújítása 2017 novemberére készül el.
Fekete Zsolt elmondta, döntésre vár még több, 2020-ig a Területfejlesztési Operatív Programból (TOP) megvalósítandó projekt. Ezek között említette még két óvoda, két út, a Beszterce tér és a zagyvarónai művelődési központ felújítását, valamint a vásártéri védőnői és fogászati ügyeleti rendelő, továbbá az acélgyári úti orvosi rendelő kialakítását.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.