880 millió forintos beruházással bővítik a tavaly átadott szekszárdi ivóvízbázist, amely a környező pusztákat is ellátja majd ivóvízzel.
A beruházáshoz 680 millió forintos európai uniós támogatást és kétszázmillió forint hazai forrást használnak fel - olvasható az önkormányzati tulajdonú Szekszárdi Turisztikai Nonprofit Kft. közleményében.
A tolnai megyeszékhelyen 2015-ben a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében több mint hatmilliárd forintból építettek ki új vízbázist, amely a faddi Duna-parton fúrt nyolc parti szűrésű kútból látja el vízzel a várost. Az új vízkinyerőhelyekre azért volt szükség, mert a korábbi vízbázist súlyos, ipari eredetű szennyezés fenyegette.
A most induló projekt keretében a város környéki Józsefpuszta, Ózsákpuszta és Kendergyár felé is kiépítik a vezetéket, így újabb 144 ember juthat egészséges ivóvízhez. Emellett 780 köbméterrel növelik a vízbázis tárolókapacitását, amely így 1930 köbméterre bővül.
A fejlesztés eredményeként tehermentesül az ivóvízellátó rendszer vasat és mangánt kiszűrő berendezése, ennek ugyanis a Duna hosszabb időtartamú kis vízállása esetén, nyári csúcsfogyasztáskor nő a terhelése. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a projekt részeként derítési technológiát építenek ki, amely a meglévő szűrők előtt a lebegőanyagok 80 százalékát ülepítéssel eltávolítja.
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.