A Westbau és a Fejér-B.Á.L. által kivitelezett beruházás a helyi oktatás mellett a város sport- és közösségi rendezvényeinek is új helyszínt teremt.
Letették a megújuló Szent István Általános Iskola alapkövét Dunakeszin. Az iskola több mint 4,6 milliárd forintos beruházásban 24 tanteremmel épül meg a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében. Az európai közbeszerzési értesítő hirdetménye szerint a projekt kivitelezője a West Hungária Bau Kft. és a Fejér-B.Á.L. Zrt. alkotta konzorcium, előbbi cég vezetésével.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint az épületet három oktatószárny és egy aula alkotja majd, a tantermek kiegészülnek kiszolgáló szertárakkal, igazgatási és nevelőtestületi helyiségekkel.
Az iskola mellett egy átjárón keresztül megközelíthető tornaterem épül. A több mint 1000 négyzetméteres csarnok belmagassága 10 méteres, így nemcsak a testnevelési órák megtartására, hanem egyéb sportágak oktatásának, edzéseinek, alsóbb osztályú versenyeinek lebonyolítására, diáksportra, szabadidősportokra is alkalmas lesz. Emellett önkormányzati rendezvények, koncertek is tarthatóak majd benne.
A dunakeszihirado.hu korábban azt írta, a helyi önkormányzat kiemelt projektként kezeli a beruházást, ezért saját műszaki ellenőrt is alkalmaz, aki részt vesz a kivitelezői munkálatokban, illetve felügyeli azt, képviselve a város igényeit, érdekeit.
A tervek szerint az iskolát jövő szeptembertől használhatják a diákok.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.