Út- és parkolófejlesztési beruházásokat adtak át a főváros három kerületében.
A Főpolgármesteri Hivatal Budapest X. és a XVIII. kerületében, valamint a II. kerületi Hűvösvölgyben kivitelezett közlekedési fejlesztésekről számolt be az MTI-nek. A közlemény szerint újabb 80 férőhelyes P+R parkoló épült a Hűvösvölgyben, egy korábban parkolásra használt rendezetlen területen. Szilárd térkő- és aszfaltburkolatot fektettek le, korszerű közvilágítást építettek, ahol díjmentesen lehet parkolni. A mozgáskorlátozottaknak is alakítottak ki külön helyeket. Ezzel már összesen 160 várakozóhely van a hűvösvölgyi villamos-végállomásnál.
Befejeződött a X. kerületi Kápolna utca több mint 500 méteres szakaszának felújítása a Liget tér és a Kápolna tér között. A kommüniké szerint többek között megerősítették az aszfaltburkolatot, az útburkolat és a meglévő járda közötti felület füvesítését is elvégezték, illetve a területen található fákkal megegyező fafajtákat ültettek. A felújítást követően a forgalmi sávok között új parkolóhelyeket festettek fel.
A XVIII. kerületben a Besence utca Méta utcai csomópont vége és a Közdűlő utca közötti szakaszának, valamint a Közdűlő utca Besence utca és Ipacsfa utca közötti szakaszának felújítása is véget ért. A projektben megújult az útburkolat, annak szegélyei, valamint a járdák, illetve az Ipacsfa utca autóbuszmegálló új, bazaltbeton burkolatot kapott.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.
A Dunakeszi Diáknegyed részeként megépült uszodát előcsarnokkal, illetve egy 33 méteres úszómedencével alakította ki a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LATEREX Építő Zrt. konzorciuma.